Elkészült a szépen felújított Rózsakert, de egyelőre bizonytalan, hogy mikor nyitják meg a kapuit

2021. március 09. kedd 18:22

Elkészült a szépen felújított Rózsakert, de egyelőre bizonytalan, hogy mikor nyitják meg a kapuit

Nemrég befejeződött a munka a Rózsakertben. Az egykori zenés szórakozóhely területén egy úgynevezett angolparkot hoztak létre, ahol nemcsak sétálni és pihenni lehet majd, hanem helyszíne lehet kisebb kulturális rendezvényeknek is. Egyelőre azonban hiába szeretnék a pécsiek és a városba látogatók a tavaszi napsütést élvezni a kertben, a kapuk zárva vannak. A beruházást végző Pécsi Egyházmegye érdeklődésünkre nem közölte, hogy mikorra tervezik a nyitást.


Bizonyára sokak kedvence lesz a teljesen átépített Rózsakert: sétákra, olvasásra és csendes beszélgetésekre is tökéletesen alkalmas lesz a területen kialakított zöld sziget. A színpadnak köszönhetően lehetőség adódik kisebb rendezvények megtartására, ám olyan jellegű hangos bulikra, mint amilyenek évtizedekkel ezelőtt voltak a kertben, senki ne készüljön. Már csak azért sem, mert a hely éjszakánként alapvetően zárva tart majd.

A Janus Pannonius utcában lévő Rózsakert mellett felújították az egykori Káptalani Borozó (közismertebb nevén Papucs) helyiségét is, ahol egy üzletet alakítanak ki elsősorban a turisták számára. Szintén a beruházás része a kert melletti épület külső és belső renoválása annak érdekében, hogy a Pécsi Egyházmegye könyvtára méltó körülmények között működhessen. A teljes, nagyjából 700 millió forintos építkezés kormányzati támogatásból valósult meg.

A Rózsakertben végzett ásatás során került elő a városban felfedezett második Cella Trichora, a késő római ókeresztény temető egyik jelentős épülete, amely alatt egy sírkamra is húzódik. A rendkívül értékes régészeti lelet feltárása a beruházást jelentősen lassította. Ijesztő belegondolni, hogy az egykori szórakozóhely egy temetkezési helyen működött. A kert tervezésekor a szakemberek arra is figyeltek, hogy az ókori háromkaréjos kápolna alaprajza kirajzolódjon. 

Hiába végeztek a munkával, a helyieknek és a városba látogatóknak egy darabig még várniuk kell arra, hogy a tavaszi napsütést az új kertben élvezhessék. Megkeresésünkre a Pécsi Egyházmegye nem adott tájékoztatást a nyitás tervezett időpontjáról. Annyit tudtunk meg mindössze tőlük, hogy valamikor átadó ünnepséget tartanak majd. Sejthető, hogy a járványhelyzet közrejátszik abban, hogy egyelőre zárva a kert, de ezzel kapcsolatos kérdésünkre sem válaszoltak.

A Rózsakertet olyan szinten védi a Pécsi Egyházmegye, hogy a területre lapunk fotóriporterét sem engedték be.

Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva