Drágán vett szerelmek: több nőt is becsapott az interneten ismerkedő férfi
2018. május 16. szerda 09:33

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat az ellen a budapesti férfi ellen, aki internetes társkereső oldalon megismert nőket csapott be és károsított meg.
A férfi 2015. tavaszán ismerkedett meg első áldozatával, akivel elhitette, hogy komoly üzletember, és felajánlotta a sértettnek, hogy induló vállalkozásában ő is részt vehet. A nő elfogadta a férfi ajánlatát, és a közöttük lévő érzelmi viszonyban is bízva, kérésére több mint félmillió forint értékben vásárolt mobiltelefonokat és vett fel személyi hitelt, amit aztán a vádlott nem fizetett vissza.
A vádlott 2015. őszén internetes társkereső oldalon ismerte meg a második sértettet is, akinek szintén azt mondta, hogy ő jól menő vállalkozó, komoly üzletei vannak, és felajánlotta a nőnek, hogy megtakarításait befekteti. Annak érdekében, hogy még hitelesebbnek tűnjön, a vádlott egy ismerősét is bemutatta a sértettnek, azt állítva róla, hogy híres budapesti ügyvéd. A nő ebben az esetben is elhitte, amit a vádlott állított, és ezért, valamint a közöttük kialakuló bizalmi, érzelmi viszony miatt pár hónap alatt, több mint 6 millió forintot adott át a férfinak befektetési céllal. Ezen kívül a sértett mobiltelefonokat, egyéb műszaki cikkeket vásárolt, hiteleket vett fel a férfi kérésére, és több ingóságot, köztük aranyrudakat adott át a részére. Az okozott kár ebben az esetben meghaladta a 16 millió forintot.
A férfi ebben az időszakban munkahellyel, jövedelemmel egyáltalán nem rendelkezett, vagyis mindkét nőt megtévesztette, és nekik kárt okozott. A cselekmény csalásnak minősül, amelyért - figyelemmel az elkövetési értékre - kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztés is kiszabható.
Forrás: Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Pécsett rabolt három fiatal, Mohácson...