Bárka a Tengeren

2011. január 11. kedd 18:59

Bárka a Tengeren
Pécsett mutatja be Tengeren című színdarabját a Bárka Színház, amelynek egyik főszerepét a nemcsak színházi, hanem filmes szerepeiről is ismert Mucsi Zoltán (képünkön) alakítja. A kétfelvonásos darabot január 12-én, szerdán 19 órakor láthatja a közönség a Pécsi Harmadik Színházban. Az előadás megtekintéséhez nem árt, ha valaki jól viseli a némileg trágár színháznyelvet...

A budapesti Bárka Színház nem először hajózik Pécsre - minden alkalommal nagy sikert aratnak előadásaik a pécsiek körében. Ezúttal egy 2008-ban bemutatott színművel érkeznek, Conor McPherson Tengeren című munkáját vitték színpadra Göttinger Pál rendezésében. Mucsi Zoltán 2009 szeptemberében Fővárosi Színházi Díjat kapott a darabban nyújtott alakításáért.

Az ír születésű Conor McPherson kortárs szerző, meglehetősen fiatal alkotó. Darabjait számos országban és több kontinensen játsszák. Sósvíz című filmje 2000-ben a Berlini Filmfesztiválon Panoráma-díjat kapott. A The Seafarer című színházi előadása a londoni Nemzeti Színházban és a Broadway-en is sikert aratott.

A Tengeren című színműve Dublinban játszódik karácsony este: négy férfi pókerezik egy házban. Bezárkóznak a szent ünnepen, elszigetelik magukat a társadalomtól. "Szánalmasságuk, az életüket rajtuk állandóan számonkérő többi ember elől rengeteg whiskey-vel bezárkóznak a hegyoldalba épült házba. A ház a Binn Éadair-hegy oldalában áll, amelyik jóságosan és védőn magasodik a dublini öböl bejárata fölé. Biztonságos hely. Ezen a szentestén a kinti viharból egy idegen érkezik..." - írja a Bárka Színház a darab előzetesében.

Az előadás megtekintése csak 16 éven felülieknek ajánlott, tekintettel arra, hogy a darab szövege durva, helyenként trágár kifejezéseket tartalmaz. A két felvonás kb. 3 óra időtartamú.

Játsszák: Ilyés Róbert, Mucsi Zoltán, Gados Béla, Dévai Balázs, Kálid Artúr
Díszlet: Sebő Rózsa, Magyarics Tibor
Jelmez: Kovalcsik Anikó
Rendezte: Göttinger Pál

Helyszín: Pécsi Harmadik Színház
Időpont: január 12. (szerda), 19.00
Belépődíj: 2500 Ft

Takács T. - Fotó: Garamvári Gábor