A pénzem mellett az időmet is a multiknál hagyom a sóherségük miatt - Olvasói levél
2025. január 17. péntek 11:00

Kígyózó sorok, alig néhány működő kassza, idegtépő, időrabló várakozás - foglalta össze a pécsi multikban szerzett keserű tapasztalatait felháborodott olvasónk.
Bár sosem szerettem őket, egyszerűen megkerülhetetlenné váltak a nagyáruházak, ha az ember egy helyen szeretné megvásárolni a szükséges árucikkeket.
S ebben a lényeg az (mert az már nem igaz, hogy így olcsóbban jön ki), hogy egy helyen, ami elvileg azt jelenti, hogy gyorsabban végez, mintha több boltot is felkeresne.
Csakhogy ez az utóbbi időszakban már nem így működik.
A pécsi multiknál ugyanis azt tapasztaltam, hogy nem az aktuális (ami azért nagyjából előre is kiszámítható) forgalomnak megfelelően nyitják, zárják a kasszákat, hanem fütyülnek a vásárlókra, s akkor sem dolgoznak több pénztárral, ha már kígyóznak a sorok.
Legutóbb is így jártam az egyik legnagyobb belvárosi áruházban, ahol tizenvalahány kasszából négy működött. (No meg az önkiszolgálók, ahol semmivel sem haladtak gyorsabban a sorok, mert olyan sokan igyekeztek fizetni.)
Az emberek persze idegesek, sietnének haza munka után, a gyerekek éhesek, meg a meccs is mindjárt kezdődik. S bizony megesik az is, hogy néha elszakad a cérna: szidja a nép a céget, egymást, ráförmednek a tolakodókra, a pénztárosokra, akik amúgy semmiről nem tehetnek.
Valójában arról van szó, hogy a multik a pénzem mellett az időmmel is nyerészkednek, ráadásul ezzel is csak a profitjuk lesz nagyobb, hiszen a nem létező pénztárosok bére is a zsebükben marad.
Mondjuk speciel rajtam legutóbb nem fogtak ki: úgy otthagytam őket, mint Szent Pál az oláhokat.
Forrás: olvasói levél - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akár már 22 fok is lehet pénteken...
- Csütörtökön lejár a banki...
- Női kézi U17-es Eb: aranyérmes a...
- Kocsmákban, élelmiszerboltokban...
- Beszóltak a barátnőjének, pisztollyal...
- A Pécsi Tudományegyetemen is...
- Remek formában Zalatnay Sarolta
- Olyan jól sikerült a varjak...
- Itt a lista : így érheti el a pécsi...
- Felborult egy autó a 6-os főút...