A Pécsi Egyházmegyei Karitásznál a megoldáson dolgoznak

2020. május 17. vasárnap 11:30

A Pécsi Egyházmegyei Karitásznál a megoldáson dolgoznak

Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatója beszélt a segélyszervezet jelenlegi munkájáról, valamint a segítségnyújtást, az önkéntes hálózatot és az adományokat érintő változásokról a Pécsi Egyházmegye oldalán olvasható interjúban.

 

- A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász hogyan reagál a járványhelyzetre?

- A Katolikus Karitász egyik kiemelt célja, hogy minden váratlan katasztrófahelyzetben készen álljon az azonnali segítségnyújtásra, valamint, hogy minden körülmények között kiálljon a bajba jutottak mellett. Ebben az időszakban az embereknek nagyobb szükségük van ránk, mint máskor. Azonban a megváltozott körülmények között nehézségekbe ütközik a segítségnyújtás, ugyanis most nem tudunk jelen lenni az eddig megszokott módon.


- Melyek voltak az első és legfontosabb intézkedések, amiket bevezettetek?

- Az elsődleges intézkedések között szerepelt a közösségi programjaik elhalasztása vagy lemondása. Emellett a változások sok más területet is érintettek, ide tartozik a krízisellátás és az önkéntes hálózat is. Mivel az önkéntesek többsége nyugdíjas, illetve a nyugdíjazáshoz közeli életkorban van, veszélyeztetettnek számít. Ezért mindenekelőtt meg kellett kérnünk az idős önkénteseket arra, hogy a háttérből segítsenek. Így ők most otthon vannak, és azzal támogatják a munkánkat, hogy imádkoznak a járvány megszűnéséért, maszkokat varrnak, valamint bekapcsolódnak a Pécsi Egyházmegyében indult Lélekerősítő programba és várják a hívásokat. Ezzel egyidejűleg elkezdtük bevinni a fiatal önkénteseket a mindennapi tevékenységünkbe.

- Milyen tapasztalataitok vannak az önkéntes csoportok átszervezésével kapcsolatban?

- Miközben arra koncentrálunk, hogy az idős segítők helyét a saját érdekükben átadjuk a fiataloknak, nagy kihívást jelent a sok önkéntesnek jelentkező ember csoportosítása, mivel sokan sokféle szolgálatokra jelentkeznek. Ugyanakkor örülünk, hogy ennyien szeretnének valami jót tenni a bajban. Azt tapasztaljuk, hogy a krízis helyzet nem csak a fáradtságról szól, hanem az együttgondolkodás örömeiről is. A jelenlegi helyzet kétségkívül megerősíti az önkéntesek közötti összetartást, az egymásra figyelést, az egymás felé fordulást. Így mindannyiunknak könnyebb elviselni a ránk nehezedő nyomást.

 

Az interjú további része ide kattintva olvasható. 

Forrás: Pécsi Egyházmegye