A fánksütők csillagos ötösre vizsgáztak a pécsi vásárcsarnokban tartott versenyen, de...

A világ legjobb ötletét is meg lehet valósítani kontár módszerekkel. Sajnos ez az igazság, ha a Pécsett, a Vásárcsarnokban, szombaton délután megrendezett Farsangi Fánkfesztivál és Fánkversenyről szeretnénk hitelesen beszámolni. Az étkek csodásak voltak, a program varázslatos is lehetett volna, helyette a káosz volt rá jellemző. De azért senki sem maradt éhes! 

Zárás után nyitott a fesztivál. A csarnok 14 óráig szokott vásárlókat fogadni, ám ez most másképpen történt. Hiszen délután 2-re hirdették meg a rendezők az összejövetelt. Ami kicsit késett, de ez különösebben senkit sem zavart. Hiszen a hangszórókból szóltak a gyermekdalok, ráadásul bizonyos Zoli bohóc is igyekezett kellemes hangulatot teremteni.

A lurkók táncoltak, léggömbökkel játszadoztak, a felnőttek türelmesen várták, hogy kisüljön valami. No, nem a fánkra gondolt ebben az esetben senki, mert az az ételudvar konyháiban szorgos kezek már pirították az olajban az édességet. De a részletek teljesen ismeretlenek voltak. Sajnos, mindenki előtt!

A tömeg, csak kissé tolakodva, de azért már az asztalok környékén gyülekezett.

Taposás nem volt, de kis könyökmunkát azért megkívánt a dolog. Ráadásul nem lehetett másodpercre sejteni, mikortól éles a verseny.

Egyik helyen már ürültek a tálcák, a másik soron ellenben az asszonyok még hordták kifelé a finom illatú sütiket.

Mindegy 14 óra 40 körül már beindult a „buli" rendesen. Bárki bármit haraphatott, ha odafért. Nem gyermekeknek való mutatványnak számított az ügy. Jobbára felnőttek szerettek volna „megmenteni" pár könnyű kelt tésztát, szépet, sárgát, pirosat. Rajta lekvárral, vaníliával, csokis öntettel. hozzá citromos teát kortyolgatva.

Aki megszerezte a betevő falatokat, igyekezett elhagyni a középső rész, mások ellenben még befelé araszoltak volna. A forgalom a tetőfokára, meg egymás lábára hágott. De aki „megmenekült", az megállapíthatta, akik ilyet tudnak elővarázsolni, azok igazán értik a szakmájukat. Puha, de vastag, likacsos, pihekönnyű darabok kínálták magukat. A tésztába citromhéjat is reszeltek, a tetejére porcukrot hintettek. A király asztalára sem lehet jobbat kívánni, egy mesefilmben.

Eddig eljutva, a dicsérő szavakat be is fejezhetjük! Mert az értékelés maga volt a csőd. Apró kis cédulákat osztottak ki a vásárcsarnoki munkatársak. Azokat kellett bedobni a hercig kis dobozkába, minden csapat standján. De, hogy ki mennyi cetlit vett át, azt senki sem ellenőrizte. Ahhoz, hogy hitelesebb legyen a versengés, illett volna mindet megízlelni. De erre szinte senkinek sem volt esélye. Mire meg végzett volna, már arra sem emlékezett volna, milyen is volt a legelső.

Egy idősebb úr, Gyula bácsi már akkor voksolt, amikor még kezébe sem vette az ízes bombát. Azt monda, biztos pompás lehet a zamata, mert nagyon szépen mutat. Egy idősebb asszony megjegyezte, úgy estek neki az emberek a kóstolónak, mint bolond tehén az anyjának. Ez azonban nem az egybegyűltek rovására írható, hanem a rumlira fogható. Olyan kép alakult ki, mint amikor az ENSZ egy távoli földrészen, éhínség idején rizst oszt ki a nép között.

Pucz Péter Fotó: Dittrich Éva