Sztrájkra is készek a közművelődésiek?
2011. február 04. péntek 16:15
Amennyiben a minisztérium nem javít az ágazat helyzetén, tárgyalásokat fogunk kezdeményezni a többi szakszervezettel az érdekérvényesítés egyéb lehetőségeiről, például a sztrájkról vagy az utcai demonstrációról - mondta Földiák András, a KKDSZ elnöke a dokumentumot ismertető budapesti sajtótájékoztatón.
Mint kifejtette, sürgős célvizsgálatot tartanak szükségesnek, amelynek keretében a tárca ellenőrizné, hogy a jelenlegi finanszírozás mellett a megyei-városi önkormányzatok eleget tesznek-e a törvényben előírt közművelődési, közgyűjteményi kötelezettségeiknek.
"Várakozásainkkal ellenétben azt tapasztaljuk, hogy az önkormányzatok jelentős hányada a 2011-es költségvetési terv elkészítésekor komoly pénzügyi megszorításokat foganatosít az intézményrendszer finanszírozásában" - közölte Földiák András. Hozzátette, hogy az ágazatban már nincsenek tartalékok, ezért az elvonások miatt számos intézmény képtelen lesz ellátni a feladatát vagy bezárásra kényszerül.
Példaként a barcsi Dráva Múzeumot említette, ahol az intézmény nyolc fős létszámát kettőre csökkentené a fenntartó önkormányzat. Földiák szerint hasonló helyzet állt elő a mosonmagyaróvári Hanság Múzeumnál is, amelyet anyagi okokra hivatkozva múzeumból kiállítóhellyé minősítene vissza az Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága.
A KKDSZ vezetője kitért arra, hogy az ágazat helyzete megyénként eltérő, becsléseik szerint azonban akadnak területek, ahol 70-80 százalékos az elvonás. Mint a levélben írják, további leépülés esetén a kulturális alapellátás gerincét képező megyei szint olyan mértékben bénul meg, hogy nem teljesítheti a törvényben is rögzített feladatát, amelynek biztosításáért a miniszter is felelőséggel tartozik.
A nyílt levél az KKDSZ által szakmailag indokolatlannak tartott összevonások, kiszervezések kérdésével is foglalkozik. Szerintük a legszembetűnőbb példa a Petőfi Csarnok összevonása a Trafó Kortárs Művészetek Házával, illetve a Váci Értéktár Muzeális Közgyűjtemény feladatainak átcsoportosítása a Városimázs Kft-be. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy hasonló átszervezés történik a csongrádi, a kiskunhalasi intézmény esetében is, ezeket szintén korlátolt felelősségű társaságokba tagolnak be.
Az átszervezések miatt veszélyben érzik az intézményekben dolgozók közalkalmazotti státuszát is.
"Igen rossz érzéssel vettük tudomásul, hogy az Országgyűlés a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény érdekegyeztetés nélküli újabb módosításával lényegesen gyengítette a közalkalmazottak helyzetét" - fogalmazott a KKDSZ.
A helyzet rendezése érdekében a KKDSZ arra kéri a minisztert, a célvizsgálatok mellett minél gyorsabban hívjon össze egy széleskörű szakmai tanácskozást, amelyen elvárnák a tárcától, hogy fogalmazza meg stratégai elképzelését a közgyűjteményi és közművelődési intézmények jövőjéről. Mint írták, sem az egyes munkavállalók, sem az intézmények nem érzékelik, hogy számíthatnak a tárca támogatására.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Lángoló családi házhoz rohantak a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Pótlóbuszok járnak szombaton két...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...