Szigorúbb szabályok bevezetését szeretnék a boltosok

2020. október 24. szombat 18:10

Szigorúbb szabályok bevezetését szeretnék a boltosok

A járványügyi védekezés szabályainak további szigorítását szorgalmazzák a kiskereskedelem munkavállalói, mivel az országos fertőzöttség terjedésével meredeken megugrottak a napi tömeges fogyasztásban is a kockázati tényezők - közölte a Magyar Nemzettel Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. 

 

A napilap szombati számában olvasható cikkben az elnök közölte: az érintettek szerint az első hullám legmagasabb esetszámait már meghaladó mostani járványban kritikus a bolti helyzet. A vásárlókkal műszakonként többször vagy folyamatosan közvetlen kapcsolatba kerülő dolgozók a korábbi intézkedések mellett nagyobb biztonságban érezték magukat, akárcsak a vásárlók - jelezte, hozzátéve, hogy ezúttal az influenzaszezon is ráerősít az aggodalmakra.

Egyes korosztályokban most is fokozott a veszély a koronavírus-fertőzésre, ezt nem szabad elfelejteni. Néhányan még mindig hajlamosak könnyelműen venni, hogy tavaszhoz képest sokkal inkább jelen van a vírus minden nyilvános helyen, sőt otthon is.

Az ugyan hetek óta megfigyelhető, hogy az idősebbek inkább a délelőtti órákat választják a nyugodt, tömegmentes vásárlásra, de például a pénteken kezdődött iskolai őszi szünet megint fordíthat egyet a fogyasztási szokásokon, amire ilyen gyorsan változó időkben érzékenyen reagál a kiszolgálói oldal - fogalmazott a szakszervezet vezetője. Megemlítette, hogy az otthon maradt gyerekek más felügyelet híján a szüleikkel együtt járhatnak majd bevásárolni, amihez a maszkot a hat évnél idősebbeknek már kötelező viselni.

A szakszervezet elnöke szerint a nagyobb embertömegeket vonzó helyeken, például a napi bevásárlásokkor megfontolandó lehet a romló víruskörülmények elleni újabb intézkedés. Az ellátási lánc azon szereplői, akik a pénztárakban, az ügyfélszolgálatokon, a pultok mögött, polcok között vagy éppen a raktárakban, a logisztikai bázisokon, a szállító járművekben, valamint az online kiszolgálásban dolgoznak, a járványidőszakban nagyon fontos közreműködők.

Ugyanis fontos, hogy a helyzet fokozódásával se tapasztaljanak semmi fennakadást a vásárlók - mondta Bubenkó Csaba, aki szerint az érintettek már bizonyítottak, de már látható, hogy az év végi ünnepi bevásárlási szezonban még nagyobb szükség lesz rájuk. Holott sokan közülük már most hajszoltak, elfogytak a szabadságaik, és folyamatos nyomást jelent a számukra, hogy egész nap maszkban vannak, mégis nagyobb a megbetegedésük esélye - írja a Magyar Nemzet.

MTI - Fotó: MTI (archív)