Szeptembertől tovább emelkedik a tanárok és óvónők bére
2025. július 07. hétfő 09:14

Szeptembertől és januártól tovább emelkedik a tanárok és az óvónők bére - közölte a Belügyminisztérium (BM).
Azt írták: a tavalyi 32,2 százalékos, valamint az idén januári 21,2 százalékos béremelés után további két alkalommal emelkedik a pedagógusok bére, a teljesítményértékelés alapján szeptember 1-jétől, 2026. január 1-jétől pedig a következő évi béremelés során.
Hozzátették: az újabb béremelések első üteme elsősorban a kiemelkedően teljesítőket, a második üteme a 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust, valamint a szakképzésben dolgozó oktatókat is érinti. A tanárok átlagbére az idei évben eléri a bruttó 850 ezer forintot - emelték ki.
Közölték azt is, a kormány idén januárban már biztosított egy átlagosan 21,2 százalékos béremelést a pedagógusoknak, így a pedagógus-átlagbér elérte a diplomás átlagbér 80 százalékát. A kormány vállalásának megfelelően ezt követően is folytatódik a tanárok béremelése - írták.
A tárca közleménye szerint az iskolákban június 30-ig, az óvodákban augusztus 15-ig értékeltek, illetve értékelnek az igazgatók, óvodavezetők.
Az igazgatók a teljesítményértékelés alapján az átlagos teljesítményt nyújtóknak legfeljebb havi 20 000 forint, a kiemelkedően teljesítő pedagógusoknak havi 20 000 és 60 000 forint közötti összeget adhatnak.
A 2026-os tanárbéremelés mértéke a diplomás átlagbér emelkedésének mértékével lesz azonos; ennek pontos arányát, illetve összegét az év végén, a bérek éves alakulását figyelembe véve lehet megállapítani - írták.
Tudatták azt is, a két ütemben történő béremelésről egyeztettek a szakszervezetekkel, és azt tárgyalta a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal is.
A teljesítményértékelés alapján biztosítandó összeget teljes mértékben a magyar költségvetés fedezi. A teljes, 2031-ig terjedő tanárbéremelés nagyságrendje 6000 milliárd forint, amelynek 88 százalékát a nemzeti költségvetés biztosítja - tudatták.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Az esők mellett csütörkötön már egy...
- Gulyás Gergely: elfogadhatatlan az...
- Továbbra is zárva egy sáv az M6-oson...
- A hét végéig még pótlóbuszozhatunk a...
- Mától Szentágothai János nevét viseli...
- Mire elindult, máris járt a...
- Magára hagyott csecsemő életét...
- Több mint 114 milliót fizetett vissza...
- Vita a szúnoggyérítésről: a pécsi...