Módosíthatják a felsőoktatási törvényt
2009. november 17. kedd 16:56
Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke az MTI-nek kedden elmondta, hogy ismerve a rektori konferencia eddigi végletekig elutasító magatartását nem lepődött meg a döntésen. Azt ugyanakkor remélte, hogy legalább párbeszédet hajlandó folytatni e kérdésben a testület.
Hozzátette: ugyanakkor más szervezetekkel folytatni kívánják a konzultációt a témáról. A parlamenti pártok ifjúsági szervezeteivel pedig a jövő héten ülnek le egyeztetni, és áttekintik a felsőoktatási törvény módosításának lehetőségét, hogy kinyíljanak az egyetemek kapui. Eddig erről nem gondolkodtak, hittek abban, hogy párbeszéd útján meg lehet ezt a kérdést oldani - jegyezte meg.
A Magyar Rektori Konferencia elnöksége a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek a felsőoktatási intézményeken belüli politizálás bevezetésére vonatkozó javaslatát 10 igen szavazattal, egyhangúlag utasította el kedden. A testület októberben egyszer már egyszer hozott ilyen tartalmú állásfoglalást.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az intézményekben jelenleg is lehetőség van a szakmapolitikai érdekek kifejezésére és képviseletére akár az egyetemi vagy főiskolai szenátus, mint a legfőbb döntéshozatali szerv ülésein, akár az intézményi közélet más színterein.
A hallgatói önkormányzatok és más önszerveződő diákcsoportok éppen azért jöttek létre, hogy a hallgatók, a fiatalság érdekeit, felsőoktatási szakmapolitikai elképzeléseit közvetítsék az intézmény vezetésének, illetve maguk is aktívan részt vegyenek a döntéshozatalban - indokolták álláspontjukat.
Az állásfoglalásban az is szerepel, hogy a felsőoktatási intézmények nem válhatnak a pártpolitikai viták színtereivé. Álláspontjuk szerint nem kívánatos, hogy a pártok az intézményeken belül plakátokat ragasszanak, aláírásgyűjtéseket szervezzenek és pártpolitikai rendezvényeket tartsanak. Úgy ítélik meg, ezzel zavarnák az intézményekben az oktatói és kutatói munkát, az intézmények a mai pártpolitikához képest lényegesen nyugodtabb, a valós problémákkal foglalkozó közéletét, ahol 400 ezer hallgató és csaknem 50 ezer oktató, kutató és más alkalmazott végzi munkáját.
Az MRK elnöksége felkéri ugyanakkor a rektori konferencia stratégiai bizottságát, hogy a felsőoktatás stratégiai céljainak kialakításánál foglalkozzon a javaslattal és véleményét építse be a 2010 márciusában előterjesztendő stratégiai anyagába.
A parlamenti pártok ifjúsági szervezetei a közelmúltban nyílt levélben kérték a testületet, egyeztessenek az intézményekben folytatható közéleti tevékenységről.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem félezren dolgozhatnak majd a...
- Napos, kora nyáriasan meleg napunk...
- Várja új hallgatóit a Pécsi Püspöki...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Mohácsi, majd pécsi...
- Péntekig lehet nevezni a Virágos...
- A hűvös május miatt elhúzódik az idei...
- Amikor még a pécsi belvárosban is...
- 180 milliót csalt ke egy pécsi nő...
- Hónapok óta nyoma veszett egy 44 éves...