Megkezdődött a Hortobágyi Lovasnapok programja
2018. július 07. szombat 16:30

A mátai lovaspályán szombaton kora délután hivatalosan is megnyitották az 52. Hortobágyi Lovasnapok péntektől vasárnapig tartó programsorozatát.
Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Génmegőrző Kht. ügyvezetője kiemelte: több mint ötven év hagyománya kötelezi őket arra, hogy a három napos programok során minél többet megmutassanak az Európában egyedülálló csodából, a Hortobágyból.
Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere hozzátette: Debrecen és Hortobágy újra egymásra találtak, s a történelmi kapcsolatokra építve ismét együtt szervezik a puszta legnagyobb nyári rendezvényét, a lovasnapokat.
A több mint fél évszázad bizonyítja, hogy a rendezvény komoly értéket képvisel, amit érdemes megőrizni, továbbadni.
A mátai lovaspályán tartott megnyitóra előbb az ostorpattogtató csikósok érkeztek meg, majd a híres debreceni ötösfogattal az élen vonultak fel a hagyományőrző huszárok és lovasok, a különféle hintók és szekerek, a ló hátán álló lovasokkal a pusztaötösök, illetve a fogathajtó versenyek résztvevői. Ott voltak a megnyitón Hortobágy örökös pásztorai: az idős, cifraszűrt viselő pásztorok egykor maguk is lovas résztvevői voltak a rendezvénynek, s mind az 52 lovasnapon ott voltak - hangzott el a megnyitón.
A lovasnapok keretében szombaton tartották meg a Nemzeti Vágta hortobágyi futamát, folytatódott a hortobágyi csikósok versenye, a szimultán fogathajtó verseny, a pusztaötösök bemutatója, miközben a méneshajtást is megtekinthették az érdeklődők.
Az 52. hortobágyi lovasnapok vasárnap kulturális programokkal fejeződik be a mátai lovascentrumban.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...