Makettet készített rabsága helyszínéről
2011. március 22. kedd 21:24
Blazovich Péter, a közgyűjtemény vezetője elmondta, hogy a hortobágyi rabtáborokat 1950 nyarán alakították ki egykori majorsági épületekből. A birka- vagy disznóhodályokba 70-80 kitelepítettet zsúfoltak be embertelen körülmények között.
A bírói ítélet nélkül fogvatartottaknak napi 12 órát kellett dolgozniuk. A tizenkét tábor lakói főként mezőgazdasági munkát végeztek, de részt vettek a folyószabályozásban és a vízi erőmű építésében is. A táborlakók a megerőltető munka és a zord körülmények ellenére semmilyen orvosi ellátást sem kaptak, így magas volt köztük a halálozás.
A rabtáborokba 1950 nyarán először a határsávban élők közül kerültek, 1951-től pedig a nagyvárosi értelmiségiek közül a rendszer ellenségének nyilvánítottak telepítették ide családtagjaikkal együtt - idézte fel a történész, hozzátéve: 1953-ban, Sztálin halála után a táborokat felszámolták, az ott jogtalanul fogva tartottakat szabadon engedték, de aláíratták velük, hogy a történtekről senkinek sem beszélhetnek.
A makettet készítő Kiss Kálmánt néhány nappal jogi egyetemi államvizsgája előtt hurcolták el 1950 nyarán a Tiszaszentimre 9-es tanyára. Három évet töltött a táborban, ahol későbbi feleségét is megismerte. Szabadon engedése után segédmunkásként, majd tervezőként dolgozott, ez segítette abban, hogy rendkívül precízen elkészíthesse a tábor tervrajzát és az épületek makettjeit azok berendezéseivel együtt.
A ma nyolcvanöt éves férfinek néhány esztendeje régi álmát is sikerült valóra váltania, megszerezte jogi diplomáját.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

