Lemond és kiszáll a napi politikából Szájer József
2020. november 29. vasárnap 12:18

Lemondott európai parlamenti (EP-) képviselői tisztségéről Szájer József, a lemondás december 31-ével hatályos - közölte a fideszes politikus vasárnap az MTI-vel.
Szájer József közleményében azt írta: a lemondását vasárnap nyújtotta be David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének, döntése egy "hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot".
A politikus hangsúlyozta: lemondása nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, "minden eddiginél ádázabb küzdelem" tartalmával, a mostani vitában egyetért a magyar kormány álláspontjával, és támogatja azt.
A képviselő úgy fogalmazott: egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára. Harminc éve szolgálja Magyarországot hivatásos politikusként, túlnyomó részében az európai terepen dolgozott. Feladatait igyekezett lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választói érdekeit képviselni - tette hozzá.
Szájer József köszönetet mondott a választóknak, hogy szavazataikkal négyszer juttatták be a magyar Országgyűlésbe és szintén négyszer az Európai Parlamentbe. Kiemelte: mindkét intézményben teljes erejével hazáját szolgálta, de választott képviselői tevékenységének ezzel vége.
Közölte: a jövőben a gyakorlati politikusi tevékenység helyett szellemi területen folytatja a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát. Új feladatait is - amelyekről később ad tájékoztatást - az eddigi elkötelezettséggel és elszántsággal fogja teljesíteni - írta.
MTI - Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden