Kiss Péter: van ereje a magyar szolidaritásnak
2009. november 12. csütörtök 14:57
A miniszter, miután megköszönte a kormány nevében a szociális munkások ténykedését, azt mondta, a gazdasági világválság rányomta bélyegét a szociális tevékenységre, de a válság leküzdésében a szociális szakma legalább olyan sokat tud tenni, mint az üzleti szféra.
Pataki Éva, a Szociális Szakmai Szövetség elnöke szerint ez az év volt az egyik legnehezebb a válság miatt. "Büszke vagyok az emberekre, mert (...) valahogy megoldják, leküzdik a válságot, és nem feltétlenül a pénzzel, hanem az odafigyeléssel, és a kölcsönös segítséggel" - fogalmazott.
A rendezvényen a beszédeket követően Herczog László szociális miniszter és Kiss Péter díjakat és elismeréseket adott át a szociális szféra dolgozóinak, önkormányzati és civil szervezetek tagjainak.
A szociális expót - a szociális munka napja alkalmából - a Szociális Szakmai Szövetség és a Szociális Innováció Alapítvány második alkalommal rendezte meg. Az eseményen előadások hangzanak el egyebek mellett az idősek ellátásáról, a fogyatékossággal élők helyzetéről, a szegénység elleni küzdelemről, a hajléktalanokról, a falugondnoki hálózatról és a szociális munkáról. Konferenciát tartanak a migrációról, bemutatkozási lehetőséget kap számos civil szervezet és kezdeményezés.
A szociális munka napjának előzménye: az 1990-es években a Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége (IFSW) egy Európai Unió által finanszírozott kutatási programra vállalkozott. A szervezet 1997-ben összegezte az európai munkások társadalmi kirekesztettségével kapcsolatos kutatások eredményeit, majd november 12-ét a szociális akció nemzetközi napjává nyilvánította.
Magyarországon először 1998-ban, Salgótarjánban ünnepelték meg a szociális munka napját, később ezt országossá nyilvánították. E napon köszönetet mondanak azoknak, akik vállalják embertársaik segítését, képesek másokért, mások emberi méltóságáért dolgozni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Vadkamera buktatott le egy szemétből...
- Buszbaleset szemtanúit keresik a...
- Pécsi kórházban látták utoljára az...
- Pécsi patikában, dohányboltban...
- Zarándoknapon vett részt a Pécsi...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Pécsett és Mohácson is gyújtanak...
- Mire elindul, máris 40 percet késik...