Kedden is számíthatunk esőre a déli országrészben
2019. szeptember 23. hétfő 19:30

Éjszaka kezdetben erősen felhős lesz az ég, majd szakadozik a felhőzet, főként nyugaton és délen alakul ki eső, zápor, kezdetben délen egy-egy zivatar is.
Az Északi-középhegység völgyeiben párássá válik a levegő.
Holnap szakadozott felhőzet lesz felettünk, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, csak délkeleten marad egész nap sok felhő.
Napközben elsősorban délen és nyugaton néhol, estétől keleten elszórtan valószínű csapadék.
Az északira, északkeletire forduló szél megélénkül, kedden az Alpokalján néhol meg is erősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között valószínű, de északkeleten a völgyekben több fokkal hidegebb is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 18 és 24 fok között alakul.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...