Bauer Tamás SZDSZ-MSZP koalíciót sürget

2008. május 05. hétfő 08:37

A miniszterelnöknek nem vakon engedelmeskedő tárcavezetőket kellene kineveznie, hanem fajsúlyos egyénekkel kellene megosztania a kormányzás terhét. Ha ez sikerül, újra összeállhat a két párt - mondta az ATV (a Hit Gyülekezete által felügyelt csatorna) műsorában Bauer Tamás.

Ugyanis az ország előtt álló feladatokat az SZDSZ és az MSZP, a szabad demokrata politikus szerint, csak közösen tudja megoldani, mert ha külön utakon járnak, a magyar politika visszasüllyed az Őszöd-előtti hamis beszédbe.

Kívánatos, hogy az MSZP és az SZDSZ újra koalícióra lépjen egymással, mondta Bauer Tamás az ATV Pont7 című műsorában. A szabad demokrata politikus szerint ugyanis egy egypárti kormány nem támaszkodhat biztos parlamenti többségre, márpedig az országra váró feladatokat csak stabil hátországgal lehet megvalósítani.

Épp ezért, vélekedett Bauer, csalóka az az érzet, hogy az MSZP és az SZDSZ felszabadult a koalíciós szakítás után. A szabad demokraták szabadsága gyakorlatilag haszontalan, hisz az SZDSZ csak lebeg, és ha nem akar előrehozott választásokat, meg kell szavazni a szocialisták javaslatait. A szocialisták szabadságáról pedig csak annyit, hogy még a napirendet sem tudják elfogadtatni, ha a Fidesz rendesen bejár a parlamentbe Bauer szerint a két párnak már csak Őszöd miatt is újra kellene építeni a
szövetségét.

Az őszödi beszéd ugyanis fordulatot jelentett a gazdaságpolitikai igazmondásban. Ezt az MSZP és az SZDSZ vállalta, a Fidesz viszont tovább folytatja a hazugságbeszédet. Így, magyarázta Bauer, a két pártnak szinte kötelessége kitartani egymás mellett, mert csak így kerülhető el, hogy visszatérjenek az Őszöd előtti hamis politikai beszédhez, aminek
eredményeképpen a politika teljesen lejáratódna.

ATV/Hírszerző