Az MSZP most már nagyon segítene
2010. október 05. kedd 16:25
Ezt Bagdy Gábor kereszténydemokrata politikus mondta kedden az MTI-nek arra reagálva, hogy Szekeres Imre szocialista képviselő közölte, a magáncsőd intézményének bevezetéséről törvényjavaslatot nyújtott be. Az MSZP gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nem kielégítő a kormánypárti politikusok által benyújtott, a lakáshitelesek megsegítéséről szóló törvénycsomag, amely ráadásul szerinte csak a probléma rövid távú kezelésével foglalkozik.
Rettenetesen örülünk, hogy az MSZP is felismerte, a devizahitelesek problémáival foglalkozni kell, kicsit ugyanakkor szomorúak vagyunk, hogy ez csak most, 2010 őszén jutott eszükbe - fogalmazott az országgyűlési képviselő, aki korábban a családok csődvédelméről szóló kereszténydemokrata javaslatot jegyezte Semjén Zsolt pártelnökkel.
Hozzátette: a KDNP a családok csődvédelméről szóló javaslatát, sokkal részletesebben és pontosabban kidolgozva már 2009 elején benyújtotta. Felidézte azt is, hogy múlt év nyarán a KDNP országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be e kérdésben. Akkor az MSZP annak még a napirendre vételét sem támogatta - emlékeztetett Bagdy Gábor. A Bajnai-kormánynak módja lett volna, hogy ezen elvek mentén olyan törvényjavaslatot készítsen elő, aminek kapcsán az Orbán-kormány ezzel a problémával már eredményesen tudott volna foglalkozni. Ehelyett ezzel a kérdéssel nem törődtek, nem foglalkoztak a devizahitelesek megvédésével - foglalkozott. Most az Orbán-kormány az első lépéseket teszi meg, a válsághelyzeteket igyekszik elhárítani, egy intézményrendszer kialakítása hosszabb, időigényesebb feladat - emelte ki a KDNP-s politikus.
Úgy vélte: az MSZP elvett másfél évet az emberektől, azzal, hogy nem léptek akkor, amikor lépni kellett volna.
Semjén Zsolt pártelnök és Bagdy Gábor tavaly január 19-én jelentette be, hogy családi csődbiztos intézményét és egyfajta szociális bank létrehozását
tervezik. A csődbiztosi védelmet azok a családok és háztartások vehetnék igénybe, amelyek a gazdasági válság hatására nehéz helyzetbe sodródtak, a végső tönkremenés határán élnek; átmeneti likviditási problémájuk megoldódásáig pedig a szociális bank nyújtana nekik segítséget - mondta a két politikus, hozzátéve: a családi csődbiztos intézménye hasonlítana a vállalati szférában már működő csődbiztosi rendszerhez.
A részletekről szólva Bagdy Gábor akkor elmondta: a családbiztosi "védelemről" egyéni kérelem alapján a bíróság döntene, a kijelölt személy járna el a bankoknál, a közüzemi szolgáltatóknál, segítséget adna a továbblépéshez a családnak, amellyel együtt döntene a "hogyan továbbról". Csak olyan családok maradhatnak a rendszerben, amelyek együttműködnek a csődbiztossal, és az ő javaslatai szerint járnak el; további feltétel az, hogy a gyerekek iskolába járnak - mondta a fővárosi politikus. Az állam által létrehozandó szociális bankról szólva kiemelte: ez az intézmény az átmeneti egy-két hónapos krízisben pénzügyi segítséget tudna nyújtani a bajba jutott családoknak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Korrupt gyermekvédelmi...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Az elmúlt évtized során a mostani...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Orbán Viktor: Ukrajnában agyonvertek...
- Frissen végzett kántorokkal...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- A szúnyoggyérítő konzorcium tagadja,...