Telt házzal ment: véget ért a Ludovika Szabadegyetem második féléve
Lezárult a Ludovika Szabadegyetem második féléve, a kurzus Padányi József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektor-helyettesének A Muraköz pajzsa - Zrínyi-Újvár felfedezése című előadásával ért véget.Padányi József - aki a programsorozat felelőse is - az MTI-nek elmondta, az utolsó előadáson megfogalmazódott igények alapján szeptembertől új témákkal és előadásokkal folytatódik a Ludovika Szabadegyetem. Az NKE hagyományteremtő céllal múlt év őszén indította el a szabadegyetemet, amelyen regisztrációval bárki részt vehetett. A második félévben az NKE hallgatói már szabadon...Igen jól szerepelt a PTE MIK csapata a pneumobil versenyen
A három futamból kettőn ezüstérmet szerzett a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának csapata, a Pollroth a VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Ver-senyen, amelyet a hétvégén rendeztek Egerben. A sűrített levegővel hajtott járművek seregszemléjén hét ország 46 csapatát előzték meg a pécsi egyetemisták a gyorsulási és az ügyességi futamban. Utóbbiban mindössze nyolctized másodpercen múlt a PTE győzelme.Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg Egerben a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt május 8-9-én. Hét évvel ezelőtt azzal a céllal indult útjára a verseny, hogy a...Mottójuk: bizalom-csomag a felsőoktatásért

A HÖOK nem ért egyet a...
Egyhangúlag fejezték ki egyet nem értésüket a felsőoktatási törvény előterjesztésében szereplő átsorolás rendjét szigorító szabályokkal a Hallgatói Önkormányzatok Országos...Jövő héten lesz nyilvános a...
Az egyetemen kívül létrehozzák új intézményi kategóriaként az alkalmazott tudományok egyetemét, lesznek közösségi képzőközpontok, megjelenik a hallgatók kompetenciamérése és bevezetik a...„PTE Party tér” is lesz az...

Vízügyi együttműködésről...
Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és az Aquaprofit magyar vállalat a kantoni Szun Jat Szen egyetemmel és egy sencseni vállalattal felszín alatti vizek feltárásáról...Markusovszky-plakettel...
Koszorúzással, valamint orvosi és tudományos pályafutását felelevenítő ünnepséggel tisztelegtek Markusovszky Lajos orvos emléke előtt a nevét viselő kórházban, kedden Szombathelyen.A...Külföldi ösztöndíjat kapott...

Friss felsőoktatási rangsor: taroltak a magyar egyetemek
Összesen 39 helyezést szereztek a magyar egyetemek a brit Quacquarelli Symonds legfrissebb, 2014/2015-es tematikus világrangsorain. A legelőkelőbb helyen a Közép-európai Egyetem (CEU) érte el, amely a politikatudomány és nemzetközi tanulmányok listában a legjobb harminc közé jutott. Nyilvánosságra hozták a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb tematikus felsőoktatási rangsorait. A brit cég öt - társadalomtudományi, bölcsészettudományi, műszaki, orvos- és egészségtudományi, természettudományi - képzési terület harminchat oktatási programját vizsgálta, a rangsorok elkészítéséhez a...Hamarosan teljesen megújul a 400 ágyas, épül az Onkoterápiás Központ is

Még jelentkezhetnek gyakornoknak az egyetemisták
Május utolsó napjáig pályázhatnak a Pécsi Tudományegyetem hallgatói a közgyűlés állandó bizottságai munkáját segítő gyakornoki feladatok ellátására. A pályázat meghirdetésének a célja, hogy a diákok megismerkedhessenek az önkormányzati munka főbb területeivel és az egyetemi oktatás során szerzett elméleti ismereteiket, tudományos diákköri tevékenységüket a gyakorlat során kamatoztassák, és elméleti ismereteikkel segítsék a bizottságok munkáját.Pályázatot nyújthat be az egyetem nappali tagozatán legalább négy félévet sikeresen befejezett hallgató, aki kedvet érez az...2020-ban enélkül már nem...

Pénzügyi hiányosságokat...
A Pécsi Tudományegyetem 2009-2013 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzése során több hiányosságot tárt fel a pénzügyi- és vagyongazdálkodás területén az Állami Számvevőszék. A...HÖOK: jelenjen meg a...
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azt szeretné, ha a hallgatói képviselet is megjelenne a felsőoktatási intézményekben megalakuló konzisztóriumokban. Erről Gulyás..."Az egész világon probléma,...

Hat hónapot kértek a...
Három óra helyett hat hónapot és nemzetközi szakértők bevonását kérték az új felsőoktatási stratégia ellen tiltakozásokat szervező hallgatók és diákok. Az Emberi Erőforrások...Az Emmi szerint már nincs...

Már életet is mentett a PTE-s tüdőszűrő applikáció
Mint ismeretes, tavaly novemberben indult az a mobilos applikáció, melyet a Pécsi Tudományegyetem orvosai fejlesztettek ki, és a világon szinte egyedülálló módon teszi lehetővé a tüdődaganat rizikó felmérését. A fejlesztés már életet is mentett! A közelmúltban ugyanis kioperáltak egy rákos daganatot annak a kétgyermekes családanyának a tüdejéből, akit a telefonos applikáció „utalt be" a kivizsgálásra. A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Mellkassebészeti Osztálya és a Bioanalitikai Intézet orvosai dolgozták ki azt a világon szinte egyedülálló okostelefonos...Tíz tipp szakdolgozatíráshoz - nem csak végzősöknek
Hogyan gyakoroljátok a hivatkozást, válasszatok konzulest, vagy spóroljátok meg a munka felét? Ezeket már akkor vegyétek figyelembe, ha még messze a szakdolgozati szezon. Dolgozzatok előre: már az alapképzés második vagy a mesterképzés első évében kezdjétek el úgy hallgatni az órákat, hogy a szakdolgozati téma jár a fejetekben, így amikor a témaválasztásra kerül sor, könnyedén rá tudtok mutatni arra, ami valóban érdekel titeket. Legyetek tisztában a határidőkkel: a legtöbb egyetemen és főiskolán jó előre hozzáférhező, mely időpontban kell témát választanotok, meddig kereshettek...Kevesebb vizsgával akar népszerűbbé válni a pécsi jogi kar, a szakszervezet aggódik

A rovat további témái
- Hiánypótló képzést is megszüntet a kormány
- Amerikai hallgatók látogatnak Pécsre a jövő héten, aztán eveznek egy jót
- Horthy miniszteréről, Hóman Bálintról értekeznek a PTE-n
- A felülvizsgálat eredményeként csökkenhet a szakok száma a felsőoktatásban
- Pécsi diák az ország 3 legjobb gyógyszerészhallgatója között
- Az egyetemisták felnőtté válásának tíz tünetét szedték össze
« Előző
945 | 972 | 999 | 1026 | 1053 | 1080 | 1107 | 1134 | 1161 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ősszel érkezik az élelmiszer-utalvány...
- Fotóival keres szerelmet Kustánczi Lia
- Használt ruhákból készít menő...
- Elhunyt Szebeni János, rádiós,...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- A tilalom ellenére rakott tüzet egy...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére