Vizsgálják a "pécsi norvég civileket" - 2010-ig nézik vissza a pénzeiket
2014. december 03. szerda 20:45

Az elmúlt négy év civil támogatásait vizsgálja a decemberben felálló önkormányzati bizottság. Csizmadia Péter önkormányzati képviselő (képünkön), a grémium elnöke érdeklődésünkre azt mondta, a munkájuk összegzéseként készülő jelentés „ténybeli és jogi" megállapításokon alapul majd. A dokumentum jövő tavasszal kerül csak a közgyűlés elé. Kunszt Márta (DK) személyében az ellenzék is helyet kapott a testületben.
Mint arról a Pécsi Újság.hu korábban beszámolt, az októberi helyhatósági választási kampányban jelentette be dr. Páva Zsolt polgármester, hogy az Összefogás Pécsért Egyesülethez (ÖPE) köthető civil támogatások miatt kivizsgálják az elmúlt évek gyakorlatát a hasonló ügyekben.
- A bizottság feladata a kiosztott közpénzek körülményeinek, mértékének és jogszerűségének kivizsgálása a 2010-2014 évek közötti időszakban - közölte munkatársunk kérdésére dr. Csizmadia Péter fideszes önkormányzati képviselő, a Civil Pénzek Vizsgálóbizottságának elnöke.
A tagokat természetesen a városházi képviselő-testületből választották, a csapatban helyet kapott még a Fidesz-KDNP padsoraiból Erb József és Decsi István, valamint az ellenzéki dr. Kunszt Márta (DK).
- A lefolytatott vizsgálat zárásaként a bizottság jelentést készít, melyet a közgyűlés elé terjeszt. A dokumentum ténybeli és jogi megállapításokat tartalmaz majd, e mellett bemutatja azt is, hogy a megállapítások milyen bizonyítékon alapulnak. A grémium javaslatot is tehet az esetlegesen szükséges intézkedésekre - mondta Csizmadia a munkamenetről.
Kérdésünkre úgy fogalmazott, a bizottságot „szükség szerint" hívják össze, azaz nem rendszeres időközönként tanácskoznak majd. Az első ülésüket mostanában, december elején tartják, a jelentést pedig márciusban kell a közgyűlés elé terjeszteni.
Képünkön: dr. Csizmadia Péter, a Civil Pénzek Vizsgálóbizottságának elnöke.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vigyázat, csúszhat! Ónos eső miatt...
- Továbbra is a Délibe érkeznek, s...
- Frissen végzett, újonc tűzoltók...
- Ha tűzoltónak állna Baranyában, itt a...
- Vári Éva betegsége miatt maradnak el...
- Nyolc határsértőt tartóztattak fel...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Összefutott a betörővel egy baranyai...
- Fél éve eltűnt, 17 éves lányt...

