Kifizetik a 774 milliós NAV-büntetést?

2011. március 10. csütörtök 18:56

Kifizetik a 774 milliós NAV-büntetést?
A Pécsi Újság.hu már beszámolt arról, hogy - január elejétől - egyre sűrűbb a járatkimaradás a pécsi helyi autóbusz-közlekedésben. Az eltelt két hónapban sem javult a helyzet, hiszen továbbra is számos alkalommal tapasztalhatták az utasok, hogy vagy nem érkeznek időben, vagy egyáltalán nem jönnek a menetrendben feltüntetett módon a buszok. A társaság az önkormányztra mutogat: szerintük a járatkimaradások száma megszüntethető lenne, ha "az önkormányzat legalább részben kiegyenlítené a feléjük fennálló tartozásait".

Immár hónapok óta folyamatos járatkimaradások borzolják az utasok kedélyét, s úgy tűnik, hogy a közeljövőben sem számíthatunk javulásra. A PK Zrt. vezetése szerint ugyanis nemcsak ők a hibásak a sok bosszúságot okozó, immár rendszeres üresjáratokért.

Írásban feltett kérdéseinkre azt a tájékoztatást kaptuk, hogy „a járatkimaradások száma megszüntethető lenne, ha az önkormányzat legalább részben kiegyenlítené a társaság felé fennálló tartozásait".

A cég szerint ugyanis a város 2005 és 2008 között - azaz még Toller László, majd Tasnádi Péter vezetése alatt -, egymilliárd forintot meghaladó veszteség-kiegyenlítési tartozást halmozott fel a PK felé. Ebből összegből, állítják a PK Zrt.-nél - egyebek mellett - megépíthetnék saját telephelyüket és szervizüket a volt konténer-pályaudvar helyén. (A szervizelés és karbantartás költsége éves szinten egyébként 500 millió és egymilliárd forint között alakul - tudtuk meg.)

Az az értesülésünk, amely szerint a vállalatnak csak egy-két napra elegendő üzemanyag-tartaléka lenne, a PK Zrt. tájékoztatása szerint „nem helytálló híresztelés".

A nemrég napvilágot látott NAV-határozat, azaz a városi buszok átjátszásának módja miatt színlelt szerződésnek minősített üzleti tranzakciót követő 774 milliós bírság kapcsán nem lettünk okosabbak. Azt a választ kaptuk ugyanis, hogy "folyamatban lévő ügyekről a cégnek nem áll módjában nyilatkozni".

Arra a felvetésünkre, hogy amennyiben jogerőre emelkedik a büntetés, akkor milyen módon tudnak eleget tenni fizetési kötelezettsüknek és végső esetben sor kerülhet-e a társaság megszüntetésére, a következő választ kaptuk:

"Meggyőződésünk, hogy erre nem fog sor kerülni, de ha jogerőre emelkedne a határozat, a fizetési kötelezettségnek több módon is eleget tudunk tenni. A társaság fennmaradását nem veszélyezteti a NAV-határozat, ugyanakkor a közszolgáltatási szerződés szerint társaságunknak járó veszteség-kiegyenlítés megfizetésének elmaradása az önkormányzat részéről veszélyezteti a helyi személyszállítási szolgáltatás folytonosságát."

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozat azonban leszögezi, ez nem csak Pécs városára jellemző "hiszen mint köztudott, Budapest és a BKV kapcsolatában is feszültséget okozott a veszteségtérítés éveken át történő elmaradása a fővárosi önkormányzat részéről, amely végül állami szerepvállalással vált kezelhetővé" - emlékeztet a PK lapunknak adott válaszában.

H. L. B. - A fotó illusztráció, forrás: fogyaszto.hu