A spanyolok taktikáznak

2008. június 04. szerda 21:15

A spanyolok taktikáznak
Több mint egy hónapja vált bizonyossá, amiről addig csak szocialista körökben tudtak: egy spanyol befektetői csoport megvenné a város 5,24 milliárd forintos, hét nagyingatlanból álló csomagját. Ennek ellenére a mai napig nem kötöttek szerződést a felek, mert információink szerint a vevők tartanak az erősödő forint negatív hatásaitól. Az értékesítésről csütörtökön kellett volna dönteniük a képviselőknek, ám nem tartják meg az ülést.

Korábban a tervezett beruházások pontosításáról folyt a párbeszéd, újabban azonban már a pénzről. A spanyolokra ugyanis ráijesztett az erős forint, amelynek hatására - mivel a csomag ellenértékét magyar valutában határozták meg - többe kerül nekik az üzlet, mint ahogy azt korábban kalkulálták.

Mint ismert, az utóbbi másfél-két hónapban a forint mintegy tíz forintot erősödött az euróhoz képest, amivel számításaink szerint a spanyol fél öt százalékos drágulást könyvelhetne el, hiszen ők előzőleg euróban számoltak. Ez forintosítva akár negyedmilliárdos pluszt is jelenthet számukra, ami a hispánokat érthetően további alkudozásra késztette.

Mi van, ha visszalépnek?

Mivel szerződéskötési kötelezettség nem szerepelt az értékesítésre kiírt pályázatban, így a spanyolok vissza is léphetnének az üzletkötéstől. Mivel azonban ajánlattételi biztosítékokat kötött ki az önkormányzat, amelyek összértéke meghaladja a félmilliárd forintot, valószínűleg nem táncolnak vissza. Ezt ugyanis nem kapná vissza a vevő, amennyiben mégsem vásárol - tájékoztatta lapunkat dr. Halmos Péter pécsi ügyvéd.

Mint megtudtuk, a spanyol felet képviselő magyar tárgyalópartnerek finomítani szeretnék még a szerződést, éppen a fenti piaci mozgások miatt. Erre nagy esélyük is van, hiszen közismert: a városnak égető szüksége van a bevételekre, ráadásul legutóbb banki hitelt sem kapott az önkormányzat.

A városvezetők - az ellenzéki politikusok csődközeli állapotról szóló bejelentésére - akkor azt mondták: ha beérkezik az ingatlancsomag ellenértéke, kapnak kölcsönt, így átmeneti nehézségekről van csak szó.

Miután azonbn a spanyolok hezitálni kezdtek, kezd egyre "forróbbá válni a pite".

Nyilván tudják ezt a reménybeli befektetők is, így komoly adu van a spanyolok kezében, s gyakorlatilag minden további nélkül ráerőltethetik akaratukat a városra.

Forrásaink szerint a szerződéstervezet több, az önkormányzat számára hátrányos pontot tartalmaz. Nagy esély van például arra, hogy egyik-másik ingatlan fejlesztése a következő tíz évben meg sem kezdődik, vagy akár tovább is értékesíthetik az új tulajdonosok őket. 

Valószínűleg minden egyes ingatlan megvásárlására külön projektcégeket hozna létre a vevő Milton (merthogy így hívják a befektető céget), így ha ezek - tegyük fel - csődbe mennek, ismét megoldatlan lehet az egyes épületek, telkek sorsa.

Bár a tárgyalásokat vezető Tóth Bertalan nem reagált megkeresésünkre, azokról némi információhoz nélküle is hozzájutottunk.

A megbeszéléseken ugyanis Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) és Dévényi Sándor (ÖPE) személyében részt vehettek ellenzéki képviselők is. Előbbi lapunknak elmondta, a befektető bizonyosan megveszi az ingatlancsomagot, s érzése szerint már csak a valutaárfolyam ingadozása miatt húzódik az ügylet.

Kérdésünkre, hogy a tervezett fejlesztésekre vonatkozólag kaptak-e beleszólást a tárgyalásokon, elmondta, Dévényi Sándor érdemi kritikáinak jó részét beépítették a kontraktusba. Páva Zsolt egyébként megérti a csúszást, hiszen - mint mondja - jogilag rendkívül körültekintően kell eljárnia az önkormányzatnak a szerződés megfogalmazásakor.

Mint mondta, ráadásul csak múlt szombatra jutott el a Milton frissített ajánlata a Városházára, amelynek átnézésére csak egy-két nap maradt volna a június ötödikére, csütörtökre tervezett rendkívüli közgyűlésig - így az el is marad.

Páva szerint ezen a néhány napon már nem fog múlni, hiszen legkésőbb a június 19-i testületi ülésen napirendre kerülhet a kérdés.

Mint megtudtuk, a tavaly 150 millió forintos bevételt produkáló Milton a spanyol Sedesa-csoport egyik leányvállalata. Utóbbiról azt kell tudni, hogy építési vállalkozással, ingatlanbefektetéssel, kockázati befektetésekkel és egyéb projektekkel valamint környezetvédelemmel és az energiaszektorral foglalkozik, s tervei szerint a következő években több milliárd eurós befektetéseket indít el Magyarországon.

A csoport közel állhat a Gyurcsány-kormányhoz is, amit az is mutat, hogy részt vett volna a kormányzati negyed építésében, s az autópályákhoz közel eső ingatlanok fejlesztésében is gondolkodik. Emellett a Somogy megyei Sávolyon egy 500 millió eurós ingatlankomplexum építésében is érdekelt.

Az anyavállalat súlyát mindenesetre jelzi, hogy vezetője tagja volt az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára Budapestre érkezett - II. János Károly király vezette - spanyol delegációnak.

(Képünk a két évtizede eladhatatlan Magasházban készült.)

Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva