Tanulva tanítanak, játszva tanulnak: Baranyába is megérkeztek az Amigók

2021. október 24. vasárnap 10:09

Tanulva tanítanak, játszva tanulnak: Baranyába is megérkeztek az Amigók

Az Amigos csapat tagfelvételt hirdetett a 2021-es őszi félévben, immár Pécs városában is. Az egyetemistákból álló jótékonysági szervezet célja az, hogy a beteg gyerekeket motiválják a gyógyulásra nagyon hasznos eszközökön, a játékon és a tanuláson keresztül.

 

 

2014-ben alapították az Amigos a gyerekekért Alapítványt, amelyet tizenegy fiatal hívott életre. Jelenleg már körülbelül 150 tagjuk van. Az Amigók négy városban vannak jelen, de hamarosan új várossal bővülnek, ugyanis idén októberben hivatalosan is megérkezett az Amigos a gyerekekért Pécsre. Így hamarosan már öt nagyvárosban fognak új barátságok szövődni.

Lapunk megkeresésére Raposa Renáta, aki 2019 óta Amigo, elmesélte, hogyan épül fel a tevékenységük, s azt is, honnan ered az elnevezésük: - Mi nem nyelvtanárként, nem ápolóként, nem orvosként megyünk a gyerekekhez a kórházba, hanem barátként. Ugyebár a nevünk is innen ered: Amigos, azaz barátok.


- A foglalkozásokat abszolút a gyerekek vezetik, mindig az ő igényeikhez szabjuk a látogatásokat. A kicsikkel inkább játszunk, ami közben színeket, számokat, alap mondatokat tanítunk meg nekik különböző nyelveken. Általában olyan nyelven tanítjuk őket, amit oviban vagy iskolában tanulnak, de nagyon sokan nyitottak a különlegesebb nyelvekre is. Az idősebbeket akár érettségire és nyelvvizsgára is felkészítjük, ha arra van szükségük. Illetve bármilyen házi feladatban segítünk nekik, s velük közösen oldjuk meg azokat.

Ahogy Renáta fogalmazott: Hamar rákapnak a gyerekek a játékra, onnantól kezdve pedig ők irányítják a foglalkozást, amibe apránként mindig belecsempészik a nyelvtanulást.

- Milyen szempontok mentén keresik az új Amigókat?
- Van egy bevált felvételi folyamatunk. Először egy tízoldalas játékos írásbeli feladatlapot kell kitölteniük a jelentkezőknek. Ebben nincsenek jó és rossz válaszok, hanem az érdeklődők gondolkodásmódjára vagyunk kíváncsiak. Ezután egy személyes beszélgetésen vesznek részt, amely során megismerjük őket, valamint ők is beleláthatnak a mi működésünkbe. A kiválasztás végül sok szempont alapján zajlik, de a legfontosabb a szabadidő és a nyelvtudás, hiszen a kórház egy adott időpontban fogad minket, és fontos, hogy jól beszéljünk legalább egy idegen nyelvet.

- Mitől lesz valaki jó Amigo?
- Egy Amigo mindig lelkes, közvetlen, rugalmas, csapatjátékos, kreatív, megbízható és következetes. A kórházhoz és egymáshoz is jól kell alkalmazkodnunk. A legfontosabb mondásunk: amit a gyerekeknek megígértünk, azt mindig megtartjuk.

A szervezetben számos feladatot önkéntesek látnak el, így szakmai tapasztalattal is gazdagodhatnak a csatlakozók. Itt nem szükséges előzetes tapasztalat bizonyos feladatok ellátásához, hanem bele lehet tanulni. Így az önkénteskedésen felül közvetetten is lehet segíteni a gyerekeknek, legyen szó pályázatírásról vagy a közösségi média platformokkezeléséről.

- A másik oldalról megközelítve, miért jó Amigónak lenni?
- A gyerekeknek van egy olyan látásmódja, amely az önkéntesek gondolkodásmódját sokban meg tudja változtatni, vagy akár csak felnyitni valamire a szemüket. Ezt nem lehet szavakba foglalni, de alapvetően egy olyan gondolkodásmódot ad, ami nagyon hasznos lehet a mindennapokban.

Az alapítvány tagjai sok szakmai képzésen vesznek részt, ami által ők is fejlődnek, valamint a gyerekekkel is közvetlenebben és érzékenyebben tudnak foglalkozni ezek után.

- A közösség is nagyon fontos számunkra. Ahhoz, hogy jól tudjunk működni egy-egy kórházi látogatás során, elengedhetetlen, hogy egymással is jó kapcsolatot ápoljunk. Mindennek az alapja a bizalom, és ennek a kiépítésére többféle csapatépítő programot is rendezünk, amelyek országosan vagy kisebb körökben zajlanak. Ezek során átbeszéljük a kórházakban átélt élményeinket.

- Miért pont Pécset választották a következő helyszínnek?
- Alapvetően az a célunk, hogy Magyarország minden onkológiai központjában jelen legyünk. Budapest, Szeged, Debrecen és Szombathely után Pécs és Miskolc volt a célpont. Egy karácsonyi kampány keretén belül sikerült a helyi kórházzal felvennünk a kapcsolatot. A HÖK segítségével kiküldtünk egy kérdőívet, amely azt mutatta, hogy nagyon sok az érdeklődő. Így esett végül Pécsre a választásunk.

Schmidt Máté a pécsi felvételi koordinátora arról tájékoztatta a lapunkat, hogy október elsején derült fény arra, kik lesznek az Amigos csapat új tagjai, tehát az alapító Amigók Pécsen. Ami szintén biztos: a pécsi egyetemisták nagyon nyitottak a kezdeményezésre.

Az Amigos a gyerekekért Alapítvány minden egyetemi félév elején tagfelvételt hirdet, amelyről a szervezet közösségi média platformjain lehet tájékozódni.

További információért keresse fel a weboldalukat: https://www.amigosagyerekekert.hu/.


Újgenerációs pécsi Alapító Amigók balról jobbra: Füzér Bernadett, Szűcs Dóra, Czabarka Amarilla, Karsai Nóra, Zsiray Júlia, Őry Fanni, Kunczt Bianka, Bulla Zsófia, hiányzik a képről: Loósz Johanna.

Márkus Hanna