Segítség komolyzene! - az ismerkedés

2008. május 30. péntek 21:33

Segítség komolyzene! - az ismerkedés
Évi hat alkalommal rendezi meg a Pannon Filharmonikusok a „Segítség, komolyzene!" névre keresztelt koncertsorozatát a kertvárosi ANK Művelődési Házban. A helyszínválasztás nem a véletlen műve - árulta el a Pécsi Újság.hu-nak Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója.

Komoly tapasztalatokat nyertünk az által, hogy fellépéseinket nemcsak a belvárosra korlátozzuk, de ami talán még fontosabb, hogy új közönséget is - hangsúlyozta Horváth.

Ez egy igen változatos - szinte az összes korosztályt megmozgató - program, ahol a komolyzenében kevésbé jártas hallgatók rengeteg hasznos információt kapnak Hamar Zsolt (képünkön) karmestertől, az éppen műsoron lévő művek keletkezéstörténetéről, valamint a zene értelmezési lehetőségeiről is.

Szombaton este hatkor - László Csaba színművész oldott hangulatú moderálása mellett - a XX. század egyik legkiemelkedőbb magyar komponistája, Dohnányi Ernő szimfóniájával ismerkedhetnek az érdeklődők.

Időpont: 2008-05-31
Helyszín: ANK Művelődési Ház
Kezdés: 18:00

EQM - Fotó: Bublik Róbert