Perszimulációs versenyt rendeztek a Pécsi Törvényszéken
2019. május 14. kedd 07:45

A Magyar Jogász Egylet (MJE) Baranya Megyei Szervezetének kezdeményezésére a Pécsi Törvényszék, a Pécsi Ítélőtábla, a Baranya Megyei Főügyészség és a Pécsi Ügyvédi Kamara 2019. május 10-én perszimulációs versenyt rendezett polgári és büntető ügyszakban bírósági titkároknak és fogalmazóknak, alügyészeknek, valamint ügyvédjelölteknek.
Négy-négy elsőfokú büntető és polgári tárgyalást tartottak a Pécsi Törvényszék I. és II. számú tárgyalótermeiben, amelyeken büntető bíró, polgári bíró, ügyész, védő, felperesi és alperesi jogi képviselő szerepekben mérhették össze tudásukat a jövő bírái, ügyészei és ügyvédei.
A tárgyalások 60 percesek voltak, ezen belül a bírónak meg kellett hoznia határozatát és ki is kellett hirdetnie, az időtúllépésért pontlevonás járt.
A büntetőügy tárgya rablás bűntette volt, míg a polgári perben 6.000.000 forint vállalkozói díjat követelt a felperes az alperestől.
A versenyt dr. Varga-Koritár György főügyész, az MJE Baranya Megyei Szervezetének elnöke nyitotta meg. A tárgyalásokat nagy érdeklődés övezte a jogászok köreiben, ennek többek között az lehetett az oka, hogy utoljára 8 évvel ezelőtt rendeztek ilyen, több hivatásrendet érintő perszimulációs versenyt Pécsett.
Az eredményhirdetésen dr. Kovács Ildikó, a Pécsi Ítélőtábla polgári kollégiumvezetője és dr. Túri Tamás, a Pécsi Ítélőtábla megbízott elnöke, a polgári és a büntető ügyszak zsűrielnökei értékelték a versenyzők teljesítményét, majd dr. Rendeki Ágnes, a Pécsi Törvényszék elnöke adta át az ajándékokat a díjazottaknak.
A díjazottak a külünböző kategóriákban:
I.helyezettek: Dr. Dülk Tamara, Dr.Marosán Melinda, Dr.Lehman-Tóth Alexandra Dr. Szabó András, Dr.Molnár Tamás , Dr.Herkó Gábor;
Különdíjasok: Dr. Fábián Eszter, Dr.Mohos Katalin Grácia, Dr.Drávecz Péter, Dr. Sebestyén Gergely, Dr. Molnár Tamás;
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...