Pécsi Arcok - Kárpáti Gábornak a prágai tavasz söpörte el a diplomáját

2014. január 11. szombat 17:37

Pécsi Arcok - Kárpáti Gábornak a prágai tavasz söpörte el a diplomáját

Krisztogram, Janus Pannonius sírhelye, kolostorok, templomok, fürdők, az ókori Sopianae. Nevéhez mindezeken túl számos különleges tárgyi emlék napvilágra hozatala fűződik. Gyermekkora óta régész akart lenni. Sorozatunk következő részében a hetvenedik életévét taposó Kárpáti Gábor régészt kérdeztük, akit kollégái nemrég konferenciával köszöntöttek.

- Ritkán adatik meg, hogy valaki gyerekkori álmát megvalósítva lesz szakmája elismert művelője.
- Soha nem akartam más lenni, mint régész, már kisiskolás korom óta. Persze semmit sem tudtam a szakmáról. Ebben nagy hatással volt rám apai nagyapám könyvtára és Budakalász környéke. Akkoriban jelentős ásatások folytak arrafelé. Ennek ellenére sok mindennel foglalkoztam. Jól hegedültem, mindenki azt hitte, hogy zenészpályára megyek, de ez nekem soha nem jutott eszembe, én mindig régésznek készültem. Minden alkalmat megragadtam, hogy ásatás közelébe kerüljek. Így voltam az ötvenes években Dombai János zengővárkonyi ásatásain, és az évtized végén Komló határában, Mecsekjánosiban egy római villa feltárásán. Ezeken vízhordó fiúként dolgoztam, csakúgy, mint a komlói középkori temetőkápolna helyreállításánál: kíváncsiskodó, de segítőkész gyerekként.


- A családjából volt erre indíttatás?
- Nem, apai ágról műszaki-városi emberek voltak az őseim, édesanyám sásdi parasztcsaládból származott. Ez az eredet nekem fontos, mert főleg velük tartottuk a kapcsolatot, nem a pesti nagyszüleimmel.

- Hogyan került a leghíresebb cseh(szlovák) egyetemre?
- Az iskolákban járatták a művelődési közlönyt, amelyben mindig tudatták az ösztöndíj-lehetőségeket. Az osztályfőnököm erősködött, hogy jelentkezzem a prágai Károly Egyetemre régész szakára. Kicsit féltem attól, hogy ha nem vesznek fel, akkor magyar egyetemre sem, de a szűrővizsgákon átjutva már az érettségi előtt bekerültem. 1962-ben érettségiztem, akkor mehettem Prágába.

Névjegy

1943. december 19-én született Komlón. Ott is végezte az általános- és középiskolát, majd a prágai Károly Egyetemen folytatta tanulmányait általános régészet szakon. 1970-ben jött haza. Másfél évig a pécsváradi művelődési házban dolgozik barátja, Kígyós Sándor szobrászművész mellett. 1975-től 2003-as nyugdíjazásáig a megyei múzeumok igazgatóságán tevékenykedik mint városi régész, akinek szakterülete a középkor. Nyugdíjasként részt vett az autópálya-feltárásokban, de a kispiac helyén elvégzett ásatásokon is. Öt éve Kozármislenyben él. Tíz évvel fiatalabb felesége Szomorú Valéria, két lánya közül az idősebb a NAV-nál jogász, a fiatalabb múzeumpedagógus. Három fiúunokája van. 


- Ahol később önt sem kerülte el a prágai tavasz.
- Külön adomány volt, hogy Prágában tanulhattam állami ösztöndíjasként. Én teljesen vétlenül vettem részt az eseményekben. Az első diáktüntetések azért robbantak ki, mert a sztrahovi kolostor melletti kollégiumban áramszünet lett a vizsgaidőszak alatt, s a tanulóifjúság levonult a közeli várba transzparensekkel, hogy világosságot akarnak - mert kikapcsolták a villanyt. A párt központi bizottsága történetesen akkor ülésezett, így jött a válasz a részükről: a kutyák és a vízágyúk. Lényegében ezzel kezdődött. Én egy másik kollégiumban laktam, de ezekkel a kollégáimmal készültünk a vizsgákra. Mindenesetre az események úgy hozták, hogy az egész társaságot hazaküldték. A Károly Egyetem vizsgarendszere más volt, így én diplomavédés nélkül jöttem vissza Magyarországra.

- Milyen volt akkoriban a szakma?
- Kezdő egyetemistaként szinte semmit nem tudtunk arról, hogy mi a régészet. Most már lényegesen többet tudhatnak a gyerekek is a szakmáról, hiszen az ismeretterjesztő tévécsatornák sokat segítenek ebben. A többi egyetemistának olyan előképzettsége volt, mint amilyen nekünk csak az első évfolyam elvégzése után lett. Nem voltak kézikönyvek, talán csak Egyiptomról és Schliemannról tudtunk, mert sok regény jelent meg róluk. Hozzátenném, hogy a történelem oktatás sokkal komolyabb volt abban az időben a gimnáziumban és az általános iskolában is. Most sajnálom, hogy eltűntek az akkori gimnazista tankönyveim. Nehéz összehasonlítani a mostani állapotokat az akkoriakkal. Akkor nem volt ilyen nagy létszámú régészképzés, mint jelenleg: évente csak három-négy ember végzett, most több egyetemen harminc-negyven régészt képeznek.

- Ez sok vagy kevés?
- Az ország gazdasági állapotához és lehetőségeihez képest ez túlzás. Ez a létszám Németországénak felel meg. Ennek ellenére nagyon képzettek a mostani régészek, technikailag elképesztően fejlettek mind a digitalizáció, a mérések, mind a dokumentáció tekintetében. A légi kutatás vezető szakemberei (itt Baranyában Bertók Gábor és Gáti Csilla) nagyon jó munkát végeznek. A mi időnkben ezeket a módszereket nem ismertük, a prágai egyetemen francia diákok mutatták be először egy római város teljes feltérképezését. Ezek a metódusok hozzánk húsz év késéssel érkeztek meg. Mi elsősorban az anyagismeretre és a lexikális tudásra alapoztunk. Ezekre büszke vagyok és valószínű, hogy ezért tűrnek meg a fiatalok is - és talán ezért is rendeztek konferenciát a tiszteletemre. Irodalom- és anyagismeretben tudok nekik segíteni a felgyülemlett tapasztalatom mellett. Mindemellett nagyon sok szerencse kell ahhoz, hogy az ember az legyen, ami lenni akart.

- Diploma nélkül tért haza, mégis sikerült munkát találnia.
- Egyetemi professzorom, aki akkoriban a cseh tudományos akadémia elnöke volt, segített, így alkalmaztak Pécsett előbb ásatási munkásként, majd véglegesítettek. A diplomámat végül is 1981-ben szereztem meg 1968 helyett... De közben végig dolgoztam, például a Jakab-hegyi feltárásokon és Pécsváradon. Az én munkám Pécsen akkor lett nagyon hivatalos, amikor elindultak a pincetömedékelések és üregfeltárások. Erre alkalmaztak mint régészt 1975-től. Előtte is Pécsett dolgoztam, de csak ekkor kerültem státuszba.

- Az ön nevéhez számtalan pécsi vonatkozású ásatás fűződik. Melyikre a legbüszkébb?
- Természetesen vannak kedvenceim. Rendkívül vonzódtam a kerámiához és az üveghez. Háromszáz kutat tártunk fel, belőlük rengeteg anyag került elő. Amikor ezeket használták, a háztartási cseréptől kezdve rengeteg mindent dobáltak beléjük víztisztítás céljából, majd szemétgödörként használták. Elképesztően sok anyag került elő ezekből a kutakból. Ezek elsősorban kerámiák és jól datálhatók. A második diplomamunkámat is ebből írtam, azaz Pécs középkori kerámiáinak történetéből. Van benne egy különleges fejezet. Tudjuk, hogy Mátyás király Beatricével kötött második házassága során olasz műhelyt hozott a budai vár átalakítására. Ez a reneszánsz műhely szerteágazó tevékenységet folytatott: üveget, kerámiát, fegyvereket, szobrokat, festményeket készített. Amikor Mátyás befejezte a vár átépítését és elfoglalta Bécs várát, a műhely feloszlott. Kiderült azonban, hogy egyik része Pécsre költözött, és a Munkácsy utcában megtaláltuk ennek a fantasztikus reneszánsz műhelynek a maradványait - elsősorban félkész árukat, fehérmázas kerámiákat. Ilyeneket csak Faenzában lehet találni. Kerámiából készült gyertyacsepp-felfogót, reneszánsz levélmintákat, Szent Bernát lángját, házikómintákat, szóval rengeteg mindent találtunk. De kerültek elő menyegzői táltöredékek is. Gyakorlatilag Pécsre került az akkor legfejlettebb olasz technika. De nem véletlenül, hiszen itt volt Janus Pannonius is.

- Akinek a sírját is ön találta meg.
- Ez a reneszánsz engem nagyon megérintett. Szerencsém is volt, mert megtaláltam a zsebnapóráját, ami akkoriban „űrtechnikának" számított, az akkori világ legismertebb csillagászának és matematikusának a műve 1465-ből. Ekkor járt Janus Pannonius a pápánál. A sírjában, a teste mellett egy abból az évből származó pápai bullát találtunk. Sokat foglalkoztam ezzel a korral, örömömre is szolgált újból az irodalommal foglalkozni.

- De a még korábbi idők sem állnak távol öntől.
- Szent István korából is találtunk tárgyi leleteket. A színház alatt és a Civil Közösségek Házának udvarában is olyan temetőt, a teátrum alatt települést találtunk, amelyek a magyar városiasodás kezdetét jelentették. Szintén nagy szerencse, hogy valamennyi pécsi kolostorban is áshattam, közülük kettőt pedig én azonosítottam. Nagyon furcsa a magyar középkor, szinte protohisztorikus (történelem előtti) jellegű. Nagyon kevés az adatunk, a középkori Pécsről mindössze nyolc írásos adat áll rendelkezésre, azaz mindent régészeti módszerekkel kell feltárni. A karmeliták kolostoráról tudjuk, hogy Eszéki János püspök felújította és a saját címerével látta el. Megtaláltuk azt a kutat is az Irgalmasok Kórház udvarán, amit szintén saját címerével díszített. A dominikánus, Becket Szent Tamásról elnevezett kolostor a Lenau-ház területén 1238-ra datálható, azaz ők néhány évvel a rend alapítása után már itt vannak Pécsett.

- Vannak-e még kincsek a város alatt?
-
Szerintem csak a város 7-8 százalékát tárták fel eddig. Azt szoktam mondani, hogy a régésznek annyi ideje van az ásatásokra, mint amennyi ideig éltek az adott területen ott előtte. Ha a Jakab-hegyen háromezer évvel ezelőtt is éltek, akkor egy régész 3000 éven át fog találni valamit. Pécs esetében ez 2000 év, itt is lesz mindig munkájuk a régészeknek. Ahogy javulnak a módszerek, egyre minőségibb lesz a szakma.

- Nyilván nyomon követi a jelenleg is folyó ásatásokat.
- Persze. Jó viszonyban is vagyok a kollégákkal. Némileg kettős irigységgel nézem a mostani munkákat: mi nem is mertünk álmodni arról, hogy olyasmikhez is hozzáférhetünk, amihez ők igen. Legyen ez a Rózsakert, a Kossuth tér vagy a Rákóczi út. De soha nem felejtem el, hogy Sopianae városának kutatását én kezdtem el a Citrom utcában, a nagypostánál, a MATÁV-épület alatt.

- Hogyan vélekedik a szakma jövőjéről?
- Mi tervidőszakok szerint dolgoztunk - már régen eltűntek ezek az ötéves gazdasági tervek. Ezért tudtuk feltárni a Jakab-hegyet is például, ami az uránbánya és Aczél György segítségével sikerült. De tudtuk, hogy dolgozni fogunk ott, így megtervezhettük az ásatás menetét. Manapság ad hoc munkák vannak, például az autópályák építése során. Nincs tervezés, ami a tudományos munkát illetően jelentős hátrány. Ráadásul komoly átszervezések voltak a szakmában. Létrehozták a KÖSZ-t (Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat - a szerk.), ami pont Pécs esetében bődületes bűnöket követett el a Tettye és a Széchenyi tér kapcsán. Én tártam fel az Ágostonos templomot, de a tavalyi munkákhoz még csak szakértőnek sem hívtak meg - csupán azért, mert a vezetőnek személyes ellentéte volt velem és a megyei múzeumokkal. Azóta el is tűnt Virágos Gábor - ki emlékszik már rá? Az EKF-re való készülődés idején azonban Pécs városát régészetileg büntették. De büntette Medgyessy Péter is, aki szerint azért nincsenek autópályák, mert a régészek tökölnek. Orbán pedig az építési hatóság alá rendelte a régészetet is. A stadionépítéseknél szó sem lehet arról, hogy a régészek betehetnék lábukat a területre. A szakma a politikai támogatást illetően most pocsék helyzetben van. Csoda, hogy itt-ott mégis lehet találni munkát. Most nem szívesen lennék ásatásvezető régész, bár negyven év alatt talán csak ha három konfliktusom volt.

- Szabadidejében mi kapcsolja ki az unokák mellett?
- Minden reggel egy órát tornázom és utána elmegyek futni. Igaz, elég későn, ötvenévesen kezdtem sportolni, korábban nem volt jó véleményem róla... Rengeteget olvasok és sok zenét hallgatok, sokat unokázok. Tartom a kapcsolatot a szakmával is. Szeretem, ha betoppannak hozzám - jobban mintha a mára szétvert régészeti osztályon találkozunk.

 

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva