Összekovácsolnák az egy városrészben élőket, közösen szabhatnak irányt a helyiek
2018. május 23. szerda 12:52

Ráismerni arra, hogy közösek az ügyek. Ez az egyik legfontosabb célkitűzése egy nemrég indult projektnek, amelyet az önkormányzat és a Pécsi Helyi Akciócsoport Egyesület konzorciuma valósít meg. Városunkban tizenhárom úgynevezett célterületen a közösségek bevonásával cselekvési tervek és rendezvénynaptárak készülnek.
Magától értetődően az egyes városrészek értékeit, problémáit az ott élők, a helyi szervezetek és intézmények ismerik a legjobban, és természetesen elsősorban ők azok, akiknek a véleményére, javaslataira épülhetnek a programok. Az úgynevezett közösségi munkamód teszi lehetővé azt, hogy „A helyi identitás és kohézió erősítése Pécs városában" lenevezésű projekt keretében a közösségek igényeire épülő programok, rendezvényeket szervezzenek.
- A közösségi felmérési és tervezési folyamatoktól kezdve a rendezvények szervezéséig a projekt célja, hogy minél többen ismerjenek rá arra, hogy az egyes ügyek közösek. Erősíteni szeretnénk a felelősségvállalást, az elköteleződést a közösség iránt, a pécsi identitást - nyilatkozta munkatársunknak Őri László, Pécs alpolgármestere.
Fejlesztési stratégia is született
A városrészek egyes előnyeit, illetve hátrányait felsoroló, a számos kérdésben (például a buszbeszerzések, vagy éppen az új kertvárosi rendelőintézet kapcsán) készült felmérést is tartalmazó fejlesztési stratégiát is készített nemrég a Pécsi Helyi Akciócsoport. Ha kíváncsi az olvasmányra, ide kattintva letöltheti.
A közösségi munkamód alkalmazásával már a kezdetektől fogva a helyiek játsszák a főszerepet. Az áprilisban kezdődött fórumok az értékek megismerését, a problémák nyilvánosságra hozatalát, közösségivé tételét és megbeszélését, valamint az együttműködések elősegítését szolgálják.
A közelmúltban mind a tizenhárom célterületen, azaz városrészben megtartották ezeket a rendezvényeket, melyekre a későbbiekben minden hónapban megrendeznek majd a helyi cselekvési tervek és rendezvénynaptárak elkészültéig.
- A három évre szóló dokumentumok a közösségi beszélgetések, interjúk és felmérések eredményeire épülő tervek, amelyek tartalmazzák az egyes településrészeken élők szükségleteit, saját jövőjükre, lakóhelyükre vonatkozó elképzeléseit. Ennek megfogalmazásában és végrehajtásában a helyiek aktív szerepet vállalnak - tudtuk meg.
A közösségi tervezési munkában a lakosság, a civil szervezetek és az önkormányzati intézményrendszer mellett várhatóan, ha kis számban is, de gazdasági szervezetek is részt vesznek majd. A helyi cselekvési tervekbe és rendezvénynaptárakba bekerülő programok, rendezvények 2019. második félévétől valósulnak majd meg.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére

