Négy vetélytársa lehet Vári Attilának a pécsi polgármesteri posztért folyó versenyben

2019. június 06. csütörtök 14:18

Négy vetélytársa lehet Vári Attilának a pécsi polgármesteri posztért folyó versenyben

A jelenlegi állás szerint a Fidesz pécsi polgármesterjelöltjének, Vári Attilának négy riválisa lehet. Bár az MSZP-P országgyűlési frakció tagja, Mellár Tamás korábban kijelentette, nem támogatja a pécsi balliberálisok jelöltjét, Péterffy Attilát, legutóbb azt nyilatkozta, hogy mégis, s immár öt párt jelöltje. A DK, a Momentum és az MSZP után a Jobbik is beállt mögé, ám az LMP viszont nem, utóbbi saját jelöltjét kívánja indítani, így rejtély, melyik az ötödik párt, amelyre Mellár utalt. Az MDF egykori képviselője, Pap András továbbra is fenntartja indulási szándékát, csakúgy, mint Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke.  

 

A Fidesz Pécsi Csoportja szerda esti döntése értelmében Vári Attilát (képünkön) ajánlotta polgármesterjelöltnek a párt országos testületei felé. Ajánlásuk akkor válik hivatalossá, amennyiben azt a párt országos testülete, a Választási Előkészítő Bizottság is jóváhagyja.

Az 1976-os születésű Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok, Pécsett fejezte be sportolói pályafutását, 2009 óta vezeti is az ország egyik legnagyobb sportcégét, a PSN Zrt.-t. A Vízilabda Szövetség elnökeként is dolgozik.

A jelenlegi állás szerint Várinak négy riválisa lehet az őszi polgármester-választáson.

Azt már korábban bejelentették, hogy MSZP, a DK és a Momentum Péterffy Attilát, a jelenleg Budapesten dolgozó, korábban a pécsi hőerőmű (amely egy külföldi tulajdonában lévő vállalat) leváltott vezérigazgatóját támogatja, míg a Jobbik és az LMP más jelöltben gondolkozott.

Péterffyt Mellár Tamás sem támogatta korábban, sőt azt mondta, nem vesz részt erkölcstelen ellenzéki mutyiban, meg azt is, hogy az MSZP-DK-Momentum jelöltje a Fidesz B-terve, aki nem hozna változást, csak bizonyos gazdasági köröket szolgálna ki. A baloldali Népszavának aztán arról beszélt , hogy Péterffy egyszer nyolc-tíz ember előtt azt mondta neki: „vigyázz mit mondasz, mert minden beszélgetésünket felveszem."

Ehhez képest szerdán az ATV-ben úgy nyilatkozott, hogy Péterffy Attila lesz az ötpárti pécsi összefogás, sőt a Mindenki Pécsért Egyesület jelöltje is: „ha nem is az én jelöltem, de a Mindenki Pécsért jelöltje lesz"

A pálfordulás Mellár korábbi nyilatkozatain túl azért is meglepő, mert a Jobbik és az LMP részéről május elején még azt mondták, saját jelöltet állítanak. Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke akkor úgy nyilatkozott, hogy sem az LMP, sem a Jobbik nem támogatja Péterffy Attilát, az MSZP-DK-Momentum közös pécsi polgármesterjelöltjét. Terveik szerint néhány héten belül színre lép Pécsett egy alkalmas közéleti szereplő. Nyár végén pedig közvélemény-kutatással döntenék majd el, ki a legalkalmasabb a város vezetésére.

A Jobbik részéről ebből viszont már semmi nem lesz. Gyimesi Gábor, a Jobbik pécsi elnöke csütörtökön lapunknak nyilatkozva megerősítette, támogatják Péterffy Attilát. Hozzátette, azért döntöttek így, mert bár megtalálták a szerintük alkalmas saját jelöltet, de ő végül nem vállalta (Gyimesi szavai szerint „nem merte vállalni") indulást.

Az LMP viszont nem tett le a saját jelölt állításáról.

- Nem tudjuk, milyen pártokra gondolt Mellár Tamás, de az biztos, hogy az LMP-nek nem jelöltje Péterffy - mondta érdeklődésünkre Angyal Károly, az LMP pártigazgatója. - Mi továbbra is keressük a legalkalmasabb személyt - tette hozzá.

Pap András, az MDF egykori képviselője januárban jelentette be, indul a pécsi polgármesteri posztért.

- Felajánlom a további szolgálatomat a városnak, és bejelentem, hogy elindulok a versengésben a pécsi polgármesteri tisztségért - jelentette ki akkor. A pécsi angoltanár egyelőre nem kívánt bővebben nyilatkozni, mindössze annyit mondott, nem valamilyen szervezet vagy párt felkérésére jutott erre az elhatározásra, döntését csak a feleségével egyeztette.

Pap András csütörtökön azt mondta, továbbra sem tett le szándékáról, tehát indulni kíván.

Csakúgy, mint Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) elnöke. Az ÖPE alelnöke, Vozár Pál szerint az erős, politikai helyzettől függetlenül a mindenkori kormánnyal tárgyalóképes városvezetőre van szükség.

- Mi azt gondoljuk, hogy Kővári János személye alkalmas arra, hogy ennek a városnak utat mutasson - fogalmazott Vozár a januári sajtótájékoztatón, csütörtökön pedig megerősítette, nincs változás, Kővári János indul a polgármesteri posztért.

 


Máté Balázs - Fotó: Dittrich Éva