Kővári János: a választók megtévesztése lehet Mellár Tamás célja az új egyesülettel
2018. június 08. péntek 13:53

Felmerül a gyanú, hogy baloldali pártok állnak a Mindenki Pécsért Egyesület mögött, amelynek megalapítását csütörtökön jelentette be a választási kampányban magát függetlennek mondó, ám azóta az MSZP-Párbeszéd frakciószövetségbe beülő Mellár Tamás, nyilatkozta lapunknak Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) elnöke. Szerinte a választók megtévesztése lehet a cél a új formáció létrehozásával.
- Mellár Tamás azt hangoztatta az egyesület megalapítását bejelentő sajtótájékoztatóján, hogy a civileknek össze kell fogniuk. Önnel tárgyalt?
- Mostanában egyáltalán nem. Korábban, a választás után volt egy megbeszélésünk, amin az általa kezdeményezett szabadság kis köreiről volt szó. A következő beszélgetésünk a fejlemények ismeretében nyilván nehezebb lesz.
- Miért?
- Azt gondolom, ha valaki azt szeretné elérni, hogy összefogjanak a civilek, érthetetlen, hogy miért nem keresi meg a már meglévő szervezeteket. Ez nem összefogást, hanem éppen ellenkezőleg, széthúzást sugall. Ráadásul a Mindenki Pécsért Egyesület neve nagyon hasonlít a miénkre, az Összefogás Pécsért Egyesületére. Ráadásul nem csak az egyesület neve, hanem a működésére vonatkozóan elhangzott konkrétumok, például a Helyi Ügyek Parlamentje és a Civil Akadémia is arra hajaz, amit az ÖPE már a gyakorlatban is megvalósított működésének tizenhat éve alatt, méghozzá sikeresen. Mindez plágiumgyanús, és arra is alkalmas, hogy megtévessze a pécsi polgárokat.
- Mire gondol?
- A választók egészen biztosan összezavarodnak, egyrészt a két egyesület hasonló neve miatt, másrészt Mellár Tamás színeváltozásai miatt is. A választást megelőzően függetlennek mondta magát, viszont baloldali pártok támogatták, akik a kampányában is részt vettek. Megválasztását követően papíron is feladta látszatfüggetlenségét azzal, hogy beült az MSZP-Párbeszéd frakciószövetségbe. Most pedig bejelentette az egyesület megalakítását, amelynek vállaltan helyi politikai céljai vannak.
Máté Balázs - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...

