Kezdődik az egyhetes ICWiP
2008. július 16. szerda 19:45

Az előző évekhez képest mindenképp változást jelent, hogy idén egy speciális téma, úgymond vezérfonalként szerepel az ICWiP programjában, amelyet a „Naturally Youth", azaz „természetesen fiatal" mottóval kívántunk kifejezni - fejtette ki a Pécsi Újság.hu-nak Radics Péter, a programsorozat sajtófelelőse.
Mindez a környezettudatosságot, valamint a fenntartható fejlődést övező gondolatokat és esetleges vitákat jelenti, ugyanis ezen a módon kívánunk kapcsolódni az EKF idei felvezetőévét meghatározó tematikához. Ennek megfelelően valódi nemzetközileg is ismert húzónevek fogják a rendezvény szakmai részét dominálni - folytatta Radics.
Közülük is kiemelkedik a programsorozatot hivatalosan megnyitó László Ervin, a világhírű filozófus, aki a szervezők információi szerint egyenesen a Fidzsi-szigetekről érkezik az ICWiP-re. Szintén komoly érdeklődésre tarthat számot a polemikus stílusáról és gondolatairól ismert Miskolczi Ferenc fizikus, aki a globális felmelegedéssel kapcsolatos problémák egészen új aspektusát világítja meg a résztvevőknek.
Mindemellett természetesen a minőségi szórakozás is hangsúlyos részét képezi az idei ICWiP-nek: számos zenekar koncertjét élvezheti a külföldi diákokkal kiegészült pécsi publikum. Közülük érdemes kiemelni az BxDxF névre hallgató német formációt, akik a 2010-ben szintén kulturális fővárosi címet birtokló Ruhr-vidékről - EKF csereprogram - keretében kaptak meghívást városunkba.
A tavalyi egy vidéki helyszínhez képest idén négy baranyai helységben (Szigetváron, Siklóson, Abaligeten valamint Kozármislenyben) is helyt kapnak majd az ICWiP kísérőprogramjai.
Egyszóval, mind az intellektuális kalandok, mind a minőségi szórakozás szempontjából igen izgalmas egy hét elé néz a város.
B. G. - Fotó: icwip.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hármas karambol történt a 6-os főút...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- A MÁV vezére szerint kilendültek a...
- Juhász Dorka a Galatasaray...
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Baranyára is kiadták a...
- Játszott a Kikeletben és a Rigóderben...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...