„Hetvenkedő" JESZ-es visszatérők
2008. június 29. vasárnap 22:00

A szereplők alig győzik úgy csűrni-csavarni, hogy kisajtoljanak belőle egy kis mai, lapos, 21. századi hepiendet. De a premierre reméljük, hogy győz a... hétfőn este kilenckor, az Anna udvarban.
A produkcióban két régi JESZ-est is láthat a nagyérdemű, a tervek szerint pedig ezután minden szezonban egy-egy előadást a már másutt sikeres régi játszótársakra szeretne építeni a Janus Egyetemi Színház.
Egyikük Kocsis Gergely (képünkön balról) színművész, aki 1999-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azóta a Katona József Színház tagja. 2000-ben, mint legjobb pályakezdő megkapta a Színikritikusok Díját, majd számos színházi és film főszerepet követően 2007-ben a Jászai-díjat.
A kilencvenes évek közepén Pécsett járt a Bölcsész Karra.
A másik vendég Adorjáni Bálint, a Színművészeti Egyetem végzős hallgatója, aki a PTE Közgazdaságtudományi Karán szerezte első diplomáját. Pécsi egyetemi éveiben a Janus Egyetemi Színház tagja volt, ez évtől pedig a Radnóti Színház társulatát erősíti.
Időpont: 2008-06-30
Helyszín: Anna udvar
Kezdés: 21:00
Belépő: 1200 Ft
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elfogadta a 2026-os költségvetést a...
- Vasárnapig tart a rendőrségi razzia...
- Orbán Viktor: a tét Magyarország...
- Először értékelik pontozással a...
- Akinek elveszett a tajkártyája, most...
- Hármas karambol történt a 6-os főút...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Juhász Dorka a Galatasaray...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- A MÁV vezére szerint kilendültek a...