Elhunyt Bán László, a baranyai labdarúgás meghatározó alakja
2024. december 16. hétfő 17:03

Életének 90. évében- hosszan tartó betegséget követően - elhunyt Bán László, Baranya vármegye labdarúgásának meghatározó alakja, számolt be a szomorú hírről az MLSZ baranyai igazgatósága.
Focizni a PVSK-ban kezdett, majd a Nagymányoki Bányász, a Mecsekszabolcsi Bányász és a Vajszló csapatában is szerepelt játékosként.
Edzővizsgát tett, ezt követően Baranya több csapatával is komoly sikereket ért el. Szinte minden állomáshelyén jó kapcsolatot tudott kialakítani a játékosaival, illetve a klubvezetőkkel. Kitűnő eredményeket ért el Vajszlón, Véménden, Sellyén, Mohácson, és Bólyban is; négy csapatát is sikerült megyei I. osztályú bajnoki címig vezetni.
Az 1978-1979-es évadban a Moháccsal megnyerte a Baranya megyei I. osztályt, de a nagy bravúr utána következett: 1979. június 24-én, Nagyatádon győztek az osztályozón, a Fűzfőt legyűrve jutottak be az NB II-be.
Sportvezetőként a Pécs Városi Labdarúgó Szövetség titkáraként, majd elnökeként tevékenykedett közmegelégedésre. Jelentős érdemeket szerzett a Baranya megyei Öregfiú bajnokság szervezésében.
Edzői, sportvezetői munkájának elismeréseként, Baranya Vármegye labdarúgó sportja érdekében kifejtett önzetlen és kiemelkedő munkájáért 2010-ben a „Baranya megye Labdarúgásáért" díj arany fokozatát vehette át.
Temetése 2024. december 30-án, 10:30 órakor lesz Pécsett, a Központi temetőben.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Majd' húsz fok is lehet már szombaton...
- Hamarosan indul a szezon a népszerű...
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Hat méter feletti vízzel tetőzik...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Pécs közelében, Martonfán is épül...
- Mindent a szemnek, semmit a kéznek:...
- Benzin szivárgott egy vasúti...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...

