Csaknem ötven éve húzzák: komoly díjat vihettek haza a Pécsi Vonósok
2023. január 25. szerda 09:50

A Pécsi Vonósok munkáját az amatőr ének-zene legnagyobbjainak járó díjjal ismerték el. A zenekar a magyar kultúra napján vehette át a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége KÓTA-díját, amelyet a nem hivatásos kórus-, zenekari és népzenei élet kiemelkedő képviselőinek adtak át.
A díjat a Pécsi Vonósok és Győri Kornél karmester közel öt évtizede töretlen lelkesedéssel végzett, példamutató ismeretterjesztő, értékőrző, művészetközvetítő tevékenységükért, magas színvonalú művészi munkájukért kapták.
A Pécsi Vonósok 1975-ben alakult azzal a céllal, hogy a zeneiskolai tanulmányaikat befejező, de nem zenei pályát folytató növendékek számára lehetőséget biztosítson a további zenélésre.
A csaknem öt évtizede működő, nem hivatásos, tehát polgári foglalkozást folytató muzsikusokból álló zenekar a nagy koncertek mellett hangsúlyt fektet arra, hogy a gyerekeket játékos ismeretterjesztő matiné koncerteken, a fiatalokat cross-over produkciókon keresztül szólítsák meg.
Gyakran adnak karitatív jellegű, jótékony célú hangversenyeket is fogyatékkal élőknek, elviszik az élő zene hangjait idősek otthonába, de akár a börtönbe is. Missziójuknak tekintik, hogy Baranya megye kisebb településein is megszólaljon az élő komolyzene.
Forrás: ZSÖK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Halálos baleset a 6-os főúton
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...

