Bronzba álmodva: Basiliscusvér
2011. március 03. csütörtök 18:59

Az egyesület egyik neves tagja, Rétfalvi Sándor honosította meg még a kilencvenes évek elején azt a viaszveszejtéses bronzöntési eljárást Újvári Antal pécsi öntőmester műhelyében, amelyet Rómában tanult Amerigo Totnál, a világhírű magyar szobrászművésznél. Ezzel máig ható folyamat indult el: az öntőműhely, amelyben kezdetben kizárólag ipari termelés folyt, az ezredfordulóra már csak művészeti öntéssel foglalkozott és a PTE Művészeti Karának hivatalos képzőhelye volt.
Ezen a helyen alakult meg az a Fondéria Művészeti Egyesület, amelynek olasz kötődése a már említettek okán Amerigo Totig, valamint olasz alapító tagokig nyúlik. Amerigo Tot századik születésnapjára, 2009-ben az egyesület tizenegy tagja köztérre szánt bronz-acél szobrot készített (Omaggio ad Amerigo Tot, Cento): az egyedülálló képzőművészeti alkotás ma Rómában áll, másolatát a tervek szerint a közeljövőben Pécsett is felállítják majd.
A Fondéria 2006 óta folyamatosan szervez nemzetközi művésztelepeket, kiállításokat, valósít meg művészeti projekteket. Feladatának tekinti a szobrászat klasszikus technikáinak ápolását, oktatását és a szobrászművészetnek az építészekkel való hagyományos kapcsolatának felélesztését, megújítását.
A művészeti egyesület tagjai neves, elismert vagy még a pálya elején járó művészek, szobrászok, építészek: Rétfalvi Sándor Munkácsy-díjas és Palotás József szintén Munkácsy-díjas szobrászművészek; Pasquale Nini Santoro, Giovanna Martinelli, Krámli Márta DLA, Mészáros Gergely, Tóth Attila, Támuly Zsuzsanna, Varga Tibor, Veres Balázs, Laborc Éva és Tóth Vera szobrászművészek, Bachmann Zoltán Kossuth-díjas építész, Csillag Gábor építész- és Tomcsik Judit szobrászhallgató.
Az egyesület tagjainak műveiből, fa- és bronz alkotásaiból kiállítás nyílik március 4-én Basiliscusvér címmel a Nádor Galériában.
Helyszín: Nádor Galéria (Pécs, Széchenyi tér). Nyitva: hétfő kivételével, 13.00-20.00 óráig.
Időpont: március 4-én 17 órától (megnyitó) március 27-ig.
A kiállítás ingyen látogatható.
Képünkön a Fondéria Művészeti Egyesület Rómában felállított "Száz, Omaggio ad Amerigo Tot" című alkotása látható.
Király Erika - Fotó: fonderia.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Jönnek a fagyosszentek: minden reggel...
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Boros Misi első díjas lett a francia...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Vigyázzunk a sünikre a tavaszi kerti...