Bisztrót nyitott az egykori politikus, Tiffán Zsolt - Megvalósította az álmát a borosgazda
2021. december 29. szerda 14:57
Bátran mondhatjuk helyes magatartásnak, ha egy vendéglátós szeret a saját
„birodalmában" üldögélni. Ilyenkor vigyázó szemeit az üzleten tarthatja, kapcsolatot alakíthat ki a vendégekkel, könnyedén tapasztalatokat szerezve a fogyasztói szokásokról. Vagyis egyszerre pihenhet, miközben azért járathatja az agyát a folytatáson. Ezeknek az elvárásoknak tökéletesen megfelel Tiffán Zsolt borosgazda, egykori politikus. Az Elysium nevű pécsi bisztróban minden feltétel adott a feladathoz.
Régi álmát valósította meg Tiffán Zsolt, amikor létrehozta az Elysium bisztrót a Koller utcában. A belső tér, a bútorok, a képek mind tőle valók, tehát senkit sem okolhatna, ha valamivel nem lenne tökéletesen elégedett. Pár hete üzemel a hely, messzemenő következtetéseseket még nem lehet levonni, de az első tapasztalatok kedvezőek.
- A nyitva tartás, a célközönség kiválasztása igyekszik igazodni a helyszínhez - árulta el Tiffán Zsolt. - Nagy örömmel várjuk a városba látogató turistákat, de potenciális, visszalátogató vendégként főleg az egyetemi hallgatókra, oktatókra, közeli irodákban dolgozókra számítunk. Nyilván már a korai nyitás, 7 óra előtt megkezdődik a napi munka. Mire az első érkezők betoppannak, mindennek készen kell állnia.
- A bisztró szó korábban talán valami mást jelentett, mint a modernebb újraértelmezése. Érzi a változás szelét?
- A kifejezés gyorsat üzen, a szláv nyelvekből átvéve. Ennek a kívánalomnak is igyekszünk megfelelni. De a tartósabb, rendszeresebb itteni tartózkodásra is szeretnénk berendezkedni. Mindezt nemzetközi stílusban képzeljük el. Ezen elvek mentén igyekeztünk kialakítani az ital- és ételkínálatunkat.
Honnan a név?
- Mi az, amit nem akartak vállalni?
- Tömény italokat, illetve söröket sem kínálunk. Egy borász esetében ez talán nem is meglepetés. Ám a borokhoz tudunk ennivalót adni. Egy palackba bezárt ízeken már nem lehet változtatni. De a konyhában az összes szakmai praktikát bevethetjük a harmónia eléréséhez. Ezzel sokkal összetettebb élményhez juttathatjuk azokat, akik minket választanak.
- Mindez úgy hangzik, mintha egy magasabb szintre helyezték volna a vendéglátást.
- Kimondva vagy kimondatlanul, ez a cél is vezérelt, amikor a profilt, a stílust megálmodtam.
- Kockázatos dolog egy ilyen egységet „összerakni"?
- Mint minden más hasonló vállalkozás esetében, itt sem lehet az összes buktatót előre látni. De természetesen, ha nem bíztam volna a sikerben, akkor bele sem vágtam volna a kalandba.
- Az étlap összeállításából szintén kivette a részét?
- Nagyon jelentős mértékben ott van rajta az ujjlenyomatom.
- A konyhában is fel szokott tűnni?
- Az nem az én felségterületem. Profi a szakácsunk, vele egyeztetem az elképzeléseimet, de mindent ráhagyok. Nekem a működési feltételek megteremtése a legfőbb feladatom. Az is eléggé szerteágazó tevékenység.
- Napjainkban - ebben a környezetben - cseppet sem meglepetés a külhoni fogyasztó. Felkészültek erre a kihívásra?
- Bizton mondhatom, nyelvi nehézségeink nem lesznek. A személyzet minden tagja beszél valamilyen idegen nyelveket. Magam sem jövök zavarba, ha a magyaron kívül is meg kell szólalnom. De bármilyen nyelven fordulunk a vendégekhez, a lényeg, hogy egy nyugodt szigete legyünk a városnak, ahol kellemes zene, ízléses belső tér, finom italok és ételek várják a fogyasztóinkat. Ez volt a célom.
Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Árokba sodródott egy autó a 6-os...
- Átadták a dél-dunántúli németek...
- Így vonatozhatunk Pécsről és...
- Narancs figyelmeztetést adtak ki...
- Bizonyított a baranyai zsaruk...
- Ismét kötelező a maszkviselés a pécsi...
- Vádat emeltek a komlói késes rablók...
- Régi, kincset érő felvételek is...
- Emelkedik a szennyvízben az...
- Bottal vert nőket az utcán egy férfi...