Baranyai önkéntes tűzoltók is kapnak támogatást
2019. június 26. szerda 12:22

Az önkéntes tűzoltó egyesületek részére kiírt pályázatra 2019-ben ötszáznyolcvanhét egyesület nyújtott be pályázatot, amelynek segítségével különféle tűzoltóeszközökhöz és felszerelésekhez juthatnak. Baranya megyében tizennégy önkéntes tűzoltó egyesület jutott pályázati támogatáshoz.
2019-ben ismét hétszázmillió forint összértékű támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek között a központi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzata terhére. Százmillió forintot az önkéntes mentőszervezetek kapnak, hatszázmillió forint a tűzoltó egyesületek között oszlik meg.
Évről évre nő az önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek száma: amíg 2018-ban negyvenkilenc, addig 2019-ben már ötvenhárom egyesület rendelkezik az önálló beavatkozás jogkörével, a tervek szerint év végére még hat szervezet kerül ebbe a körbe. Tovább nőtt a hivatásos tűzoltóságokkal együttműködési megállapodást kötött önkéntes tűzoltó egyesületek száma is, az idén több mint kilencvenöt százalékuk nyújtott be támogatási pályázatot.
A feltételeket sikeresen teljesítő ötszáznyolcvanhét egyesület működési költségekre, eszközbeszerzésre, szakmai tanfolyamokon történő részvételre, pályaalkalmassági-vizsgálatokra, EDR-rádiókra, szertárépítésre és -felújításra, valamint védő- és technikai felszerelésekre nyújtotta be pályázatát.
A bírálóbizottság támogatásra vonatkozó javaslatait az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta, így ebben az évben a működési költségre, illetve szertárépítésre és -felújításra kapnak támogatást az egyesületek. A pályázók egyrészt védő- és tűzoltótechnikai eszközöket vehetnek át, továbbá maguk is beszerezhetnek egyéb eszközöket. A pályázatnak köszönhetően kétszáznegyvenkét tűzoltótechnika-kezelői típusvizsgára nyílik lehetőség, az önkéntesek hetvenegy gépjárművezetője tehet pályaalkalmassági vizsgát, amellyel megkülönböztető jelzést használó tűzoltógépjárművek vezetésére is jogosultságot szerez. Ötvenkilenc egyesület összesen ötvenhét kézi és öt mobil EDR-rádiót, valamint négy tartozékot kap majd.
Baranya megyéből sikeresen páláyzó önkéntes tűzoltó egyesületek több, mint 11,5 millió forint értékű támogatásban részesülnek.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Csaknem háromezer viharkárt számoltak...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Pécsett is "falusi" maradt Burján...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Lépcsőfutó versenyt rendeznek a TV...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...