Akusztikusan könnyű

2011. február 16. szerda 18:57

Akusztikusan könnyű
A Kodály Központ „bejáratására" szánt Pécsi Hangzás programsorozat február 17-én, csütörtökön este pécsi könnyűzenei előadókat állít színpadra. Az egyik fellépő, Takáts Eszter most új csapattal, Lovasi András pedig (aki egy hete már megfordult ugyanitt) ezúttal a Kiscsillaggal és vendégművészekkel teszteli az új hangversenytermet.

Úgy tűnik, Lovasi nem kerülhető meg egykönnyen a pécsi zenei életben, s a jelek szerint talán nem is létezik olyan stílus, amelyhez ne találna átjárást. A MOL-kútnál című örökbecsű előadó-szerzőjének nem okozott problémát a múlt héten sem, hogy középkori himnuszokat adjon elő Heidl György Sator Quartettjével - ezúttal pedig az akusztikus vonalon mutatkozik be (kétségkívül ez azért kisebb műfajközi bakugrás lesz).

Lovasi és a Kiscsillag ezen az estén már ismert szerzeményeit adja elő áthangszerelve, s ebben olyan ismert művészek lesznek segítségükre, mint Ferenczi György harmonikaművész és Vedres Csaba zongorista (After Crying). Ferenczi György népzenészt ez alkalommal - egy Kiscsillag-nóta erejéig - énekesként is láthatja-hallhatja a közönség. (A Kiscsillag tagjai: Lovasi András - gitár, ének; Mihalik Ábel - dob; Ózdi Rezső - basszusgitár; Leskovics Gábort - gitár, billentyű.)

Az est másik fellépője, Takáts Eszter fiatal pécsi dalszerző-énekes, gitáros lesz, aki a helyi egyetem művészeti karának karvezetői szakán végzett, három albumon van túl, és Lovasihoz hasonlóan nehezen jellemezhető egyetlen zenei műfaj képviselőjeként.

Ezúttal egy új, akusztikus formációval lép a közönség elé, amellyel lemezt is készít a közeljövőben - erről hallhatnak dalokat ezen az estén a jelenlévők néhány régebbi, már ismert szerzemény mellett. (A zenekar tagjai: Takáts Eszter - ének, gitár; Miklós Milán - pikoló, basszusgitár; Szalay Tamás - nagybőgő; Bakai Márton - hegedű; Restás Gergő - percussion; Darvas Kristóf - tangóharmonika.)

Helyszín: Kodály Központ
Időpont: február 17., 19 óra
Jegyárak: 1500 Ft; 2000 Ft; 2500 Ft

Jegyek kaphatók a Kodály Központ Infopontjában (Pécs, Breuer Marcell sétány 4.), a Pécs2010 Infopontban (Széchenyi tér 7.), valamint a www.jegymester.hu internetes oldalon.


Képünkön Takáts Eszter.

Király Erika - Fotó: Kodály Központ