Mentőgyakorlatokon bizonyítottak a PTE hallgatói

2016. június 03. péntek 17:18

Mentőgyakorlatokon bizonyítottak a PTE hallgatói

Komplex katasztrófa-elhárítási és felszámolási gyakorlattal folytatódott a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és Pécsi Tudományegyetem által közösen szervezett „Vírus 2016 - Virológiai veszélyek megelőzése, kezelése és regionális szintű megoldások" elnevezésű rendezvénysorozat.

A konferenciával egybekötött gyakorlat második, egyben zárónapjának Pécs-Árpádtető adott otthont. Az alapszituáció szerint egy közepes erősségű földrengés negyedik napjának feladatait kellett megoldaniuk az önkéntes és hivatásos beavatkozóknak.

Dr. Redneki Szilárd a Pécsi Tudományegyetem Műveleti Medicina Tanszék klinikai főorvosa már hosszú évek óta kutatja a tömeges sérült ellátás elveinek fejlődését, és elemzéseket készít a hazai viszonyok valamint a nemzetközi standard összehasonlításának témakörében. A főorvos, mint narrátor közvetítette a megjelenteknek a látottakat. Rednek Szilárd elmondta, hogy az úgynevezett „triage" rendszer alapján, a tömeges sérülteket három kategóriába sorolják, egytől háromig. A legsúlyosabbak azonnali ellátásra szorulnak, a kettes kategóriások kettő-négy óra időtartamig várakoztathatók, és a legkönnyebb sérültekre, pedig akár négy órát meghaladósan kerülhet csak sor egy kiterjedt katasztrófa esetén.

Az első feladat egy romosodott épület felderítése, és a benn rekedt személyek kimentése, majd ellátása volt. Bodor Csaba, a Pécsi Kutató Mentő és Tűzoltó Egyesület vezetője elmondta, hogy a napokig elhúzódó katasztrófák során gondoskodni kell a hivatásos erők váltásáról, amelyben jelentős segítséget jelentenek az önkéntesek. A pécsi önkéntesek feladata volt a romosodott épület ideiglenes megtámasztása, amelyhez az erdőből nyertek faanyagot, majd elkészítették az oldaltámaszt. Az épületbe történő bejutás, majd felderítés után összesen ötvenhat sérültet találtak a tűzoltók. A benn rekedt személyek közösségi szolgálatos diákok, és a Magyar Vöröskereszt önkéntesei voltak. A legsúlyosabbak kiemelésével kezdték a sort, akik között gerincsérültek is voltak, így speciális hordágyakra is szükség volt. Az emberek épületből történő kiemelését követően, a polgárőrök nyújtottak segítséget a szállításban és a kíséretben. Minden embert egy osztályozó sátorba vittek, ahol a Pécsi Tudományegyetem Műveleti Medicina Tanszék munkatársai, hallgatói, a katasztrófavédelem orvosai, pszichológusai és a krízis intervenciós team együttműködve osztályozta a sérülteket, majd egészségügyi ellátásban részesítette őket.

Ezt követően a Gazek Safety Expert képviselője tartott egy rövid bemutatót az általuk forgalmazott zuhanásbiztonsági eszközökről. A vállalkozás profilja a magasban és mélyben végzett mentéshez és munkákhoz szükséges felszerelések, kiegészítők forgalmazása, oktatás, szaktanácsadás és felülvizsgálat.

A gyakorlat második szcenáriója szerint, egy újabb épületomlás következett be, ahol szintén nehezen megközelíthető helyen rekedtek emberek. A pécsi önkéntesek kötélpálya kiépítésével, majd speciális hordágy használatával juttatták ki a sérültet. A helyzetet tovább bonyolította, hogy gyanús laboratóriumra bukkantak a mélyben, és a mentőerők tagjai is rosszullétre panaszkodtak. Emiatt izolált körülmények között kellett mind a sérült, mind pedig a mentésben résztvevők egészségügyi ellátását megszervezni. A veszélyes anyag beazonosítására riasztották a katasztrófavédelmi mobil labort, azonban további elemzésekre is szükség volt a veszélyes anyag kapcsán.

Az elemzést a Magyar Honvédség Mobil Biológiai Laboratórium Komplexum (RDL-15) segítségével folytatták a katonák. A honvédségi mobil labor mikrobiológiai ágensek és toxinok nagy pontosságú, gyors kimutatására alkalmas. Emellett részt tud venni a lakosságot érintő katasztrófa- és közegészségügyi járványhelyzet kezelésében is. A NATO és EU tagországok körében egyedülálló ez a magyar fejlesztésnek köszönhetően kialakított labor és képesség.

A gyakorlat azon mozzanatait, amelyek épületen belül, vagy nehezen megközelíthető helyen voltak, a nézők élő közvetítés segítségével, egy kivetítőn követhették nyomon. Az eseményeket és éppen zajló folyamatokat narrátorok közvetítették a hallgatóságnak.

A mai nap sikeres zárása volt a kétnapos „Vírus 2016" gyakorlatnak és konferenciának, ahol az érdeklődők mellett, többek között orvosok, pszichológusok, oktatók, hallgatók, katonák, védelmi bizottsági elnökök és tagok, rendőrök, humanitárius szervezetek, kötéltechnikai kiállítók és mentősök vettek részt az ország egész területéről.

A gyakorlaton bizonyították felkészültségüket és elhivatottságukat a Pécsi Tudományegyetem Műveleti Medicina Tanszék oktatói és hallgatói, akik pénteken, mint önkéntes mentőszervezet szereztek sikeres minősítést.

Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelem