Lendvai Ildikó a Fidesz javaslatairól
2010. május 16. vasárnap 16:00
A távozó pártelnök mai sajtótájékoztatóján, arra a kérdésre, hogy támogatják-e a Fidesz kisebb parlamentre vonatkozó kezdeményezését, azt válaszolta: az MSZP ezt korábban már kezdeményezte, de nemcsak a létszámcsökkentés, hanem annak módja is fontos.
A kettős állampolgársággal kapcsolatban kijelentette: az MSZP álláspontja nem változott az előző ciklus végéhez képest, amikor több párt megegyezett egy koncepcióban.
Mint mondta, a határon túli magyarok közül a kárpátaljaiak és a délvidékiek vannak az Európai Unión kívül, előbbiek pedig nem is részesülhetnek kettős állampolgárságban, mert ott ez tilos. A délvidéki magyarok tekintetében az MSZP érdekelt abban, hogy szabad mozgásuk könnyebbé váljon, és erre is szolgálhat egy ilyen törvény - közölte.
Lendvai Ildikó hangsúlyozta: az egyik feltételük az volt, hogy ha kikerül a magyar állampolgárságról szóló törvény feltételei közül a magyarországi lakóhely, akkor gondoskodni kell arról, hogy a választójog ne terjedjen ki olyanokra, akik tartósan nem itt élnek és dolgoznak. A másik feltétel, hogy szociális juttatásra az legyen jogosult, aki valamilyen módon részt vesz vagy részt vett a közteherviselésben - tette hozzá.
A távozó pártelnök a Fidesz családi pótlékkal kapcsolatos terveiről azt mondta, értik a törekvést, de nem támogatják, mert az MSZP-nek ennél jobb megoldásra van javaslata. Véleménye szerint a családi pótlék szimpla megvonása a gyereket is bünteti, ezért fogadott el a parlament az előző ciklusban olyan törvényt, hogy a családi pótlékot felerészben természetben is oda lehet adni. Kiemelte: abban partnerek lennének, hogy ezt száz százalékra emeljék.
A szocialista politikus kérdésre válaszolva a Székely himnusz parlamenti elénekléséről úgy vélekedett: "szép dal", amely sokakat megérint, de fontos a parlamenti szokások és szabályok betartása. Álláspontja szerint a hivatalos ülésen történő eseményekről közösen kell dönteni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...