Kríziskommunikáció: semmi túldramatizálás!
2010. november 25. csütörtök 18:06
A Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának szervezésében tartott tanácskozásnak második alkalommal a Miskolci Egyetem adott otthont.
Számos terület, így az országos katasztrófavédelem, a rendőrség és a mentőszolgálat szakemberei, szóvivői osztották meg tapasztalataikat a mintegy félszáz résztvevővel.
Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta: a konferencia a kommunikációval, intézményi tájékoztatással foglalkozó szakembereknek nyújt olyan továbbképzési lehetőséget, illetve szakmai fórumot, amely ebben a térségben egyfajta hiánypótlás is.
Dobson Tibor tűzoltó ezredes (Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság) a kríziskommunikációról beszélt, elsősorban a vörösiszap-katasztrófában szerzett tapasztalatokról számolt be, ezen belül a veszélyhelyzet kommunikációjáról.
Hangsúlyozta a gyors és pontos, hiteles tájékoztatás szükségességét. Úgy fogalmazott: a krízishelyzet-kommunikáció veszélye, hogy nem lehet "elbagatellizálni", de túldramatizálni sem szabad, ugyanis mindkettő súlyos következményekkel jár. Az előbbi azért nehéz, mert csökkenhet az együttműködés készsége a helyszínen, ha nem veszik komolyan a helyzetet, ha pedig az utóbbi valósul meg, pánik alakulhat ki.
A konferencia előadója volt Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Timár Zoltán, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs főosztályának vezetője és Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, valamint Rózsa Edit a Több, mint legenda... Közhasznú Alapítvány kommunikációs szakembere is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

