Egyre több a visszajelzés Magyarország erősödéséről
2018. június 06. szerda 12:30

Egyre több a visszajelzés arról, hogy Magyarország erősödik, amióta hátat fordított a baloldal elhibázott gazdaságpolitikájának - mondta a Fidesz szóvivője szerdán Budapesten a közmédiának.
Puskás Imre (képünkön) kifejtette: a gazdasági adatok, a friss ipari termelési számok, a Világbank elismerése - a szervezet javította a magyar gazdaság idei növekedési előrejelzését - mind azt jelzik, hogy a magyar gazdasági modell működik, az ország tartós növekedési pályára állt, és joggal feltételezhető, hogy azon is marad.
A legfrissebb adatok szerint az ipari termelés egy év alatt 7,8 százalékkal nőtt, a gazdasági növekedés pedig 4 százalék feletti - ismertette, hangsúlyozva: a kormány gazdaság- és adópolitikája egyre inkább beérik.
A 2019-es költségvetésnek is az az egyik legfontosabb feladata - folytatta -, hogy tovább ösztönözze a gazdaságfejlesztést. A kormány jelentős, 4000 milliárd forintnyi beruházással számol jövőre - tette hozzá a Fidesz szóvivője.
Puskás Imre kiemelte azt is, hogy az építőipar negyedévről negyedévre kiugró teljesítményt nyújt, aminek számos összetevője van, köztük a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok.
Megjegyezte továbbá: a gazdasági bővülés együtt jár a bérek jelentős emelkedésével.
Azt is mondta, hogy a befektetők is bíznak a magyar gazdaság és politikai rendszer stabilitásában, az ország biztonságában.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...