Az orvosok maradjanak itthon
2010. június 10. csütörtök 16:05

A konkrét kérdésekre adott államtitkári válaszokból kitűnt, hogy a rezidensrendelet sokat kifogásolt úgynevezett röghöz kötési passzusát valószínűleg felfüggesztik, és egyfajta ösztönzőrendszert kívánnak bevezetni, hogy a fiatal orvosoknak, rezidenseknek megérje Magyarországon maradni. Úgy fogalmazott: a rezidensekkel baráti egyetértésben tárgyalnak.
A kórházakra vonatkozó, július elsejétől érvényes minimumfeltételekről szóló rendelet kapcsán azt mondta, felfüggesztik a kórházak működőképességének feltételeit veszélyeztető részeit, de a pontos "hogyan-továbbról" a szakmával kívánnak egyeztetni.
Az EBF-fel kapcsolatban elmondta, a felügyeletet szeptemberi hatállyal szüntetnék meg, egyúttal kiemelte, fontosnak tartják a betegjogokat, amely "intézmény" nem fog teljesen eltűnni a jövőben. Ősszel térnek vissza a témára - mondta Szócska Miklós.
A patikaalapítás szabályainak azonnali felfüggesztéséről van szó - tért ki kérdés kapcsán az államtitkár a gyógyszer-gazdaságossági törvényben helyet kapó szabad patikanyitási lehetőségre. A rendeletváltozás nem érinti a patikán kívüli gyógyszerforgalmazás jelenlegi szabályait - tette hozzá.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett 15 százalékos bértömegcsökkentés nem érinti az egészségügyet, illetve a tárca alá tartozó országos intézeteket - mondta Szócska Miklós.
Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora, az Egyetemi Klinikák Szövetsége nevében többek között azt mondta, optimistán tekint az új minisztériumi struktúra elé, amelyben egy minisztérium alá kerül az oktatás és az egészségügy.
Rácz Jenő, a Veszprém megyei kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke a kórházi minimumfeltételekről szóló rendelet kapcsán azt a véleményét fogalmazta meg, hogy a rendeletet felfüggeszteni nem kell, csak annak szankcióit. Szerinte erősíteni kell az egészségturizmust, hiszen az egészségügy a gazdaság húzóágazata is lehet, amely nem csak "elvesz" a költségvetésből, hanem bevételt is hoz a büdzsének.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Még várják a jelentkezőket a Nyári...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- A földről és a levegőből is irtják a...
- Négy évtizede csaknem eltűntek, mára...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...