A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények
2022. június 03. péntek 14:44

Pünkösdkor, húsvét után ötven nappal a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztények. Pünkösd - húsvét és karácsony után - a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott közleménye szerint pünkösd napján három fontos esemény történt: „a Szentlélek eljövetele - mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője -, az egyház alapítása és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete".
A Szentlélek kiáradásának történetét a Bibliában az Apostolok cselekedetei rögzíti. A leírás szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot.
Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház, amely egy, szent, katolikus - vagyis egyetemes - és apostoli - írták.
Hozzátették: pünkösd vigíliáján (előestéjén) szerte a világban a Szentlélek eljövetelét kérik virrasztva és imádkozva a hívek.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden