Rácz Károly szerint félnek a helyi vállalkozók, ő azonban nem mond le a tervezett demonstrációról
2012. október 01. hétfő 19:29

Az önkormányzat idén száz százalékkal emelte meg a helyi ingatlan- és építményadót, komoly felháborodást váltva ki a pécsi kisvállalkozók és cégek körében. Az első, akár tüntetést is felvállalni kész indulatok azonban hamar lecsillapodtak, miután sokan visszakoztak a városvezetés elleni demonstráción való részvételtől. Rácz Károly, az érintettek összefogását és a demonstrációt kezdeményező vállalkozó a Pécsi Újság.hu érdeklődésére azt mondta, nem adja fel törekvését, ám nehéz dolga lesz, miután sokan nem merik nevüket adni az akcióhoz.
Belátható időn belül nem kerül sor a tavasszal belengetett vállalkozói demonstrációra, miután rengeteg, korábban felháborodott vállalkozó visszavonulót fújt és "nem meri felvállalni a megmozdulás hatásának esetleges negatív következményeit".
Mindezt Rácz Károly, a vállalkozók élére állt üzletember árulta el kollégánknak, akit az év folyamán megtartani szándékozott tüntetésről kérdeztünk.
- Félnek a vállalkozók a hatalomtól - fogalmazott megkeresésünkre a bútor- és vendéglátóiparban tevékenykedő üzletember, aki szerint a korábban négyszáz vállalkozó által aláírt petícióban most már csak kétszáz név olvasható.
- A többiek ugyanis törölték a nevüket a listáról, mert nem mernek kimenni az utcára. Én azonban nem adom fel, újra neki fogok futni, hiszen irreálisnak és jogtalannak tartom az ekkora mértékű adóemelést. Voltam már a rendőrségen is, megadják a közterület-foglalási engedélyt, én pedig vállalom a felelősséget a demonstrációért.
Rácz Károly elmondta azt is, hogy az önkormányzat részéről egyelőre csak ígéreteket kaptak arra vonatkozóan, hogy jövőre esetleg megpróbálnak megoldást találni a gazdaságban tevékenykedők problémáira.
- Az a fájó, hogy a város két hét alatt hozta meg az adóemelésekről szóló döntést. Tudjuk, hogy milyen lejtmenetben van a térség. Nincs lehetőség, nincs munkahely, a megyék közötti sorrendben a legutolsók vagyunk - vázolta a mindenki előtt ismert helyzetet a vállalkozó, aki hozzátette: telephelyén valamikor hetven embernek biztosított munkát, most azonban csak tizenhárman vannak, beleértve a teherautósofőrt és a biztonsági őrt is.
- Üresen állnak a műhelyek. Nekem ezután kellene fizetnem? Pécsett mindössze két kárpitos műhely maradt a korábbi harmincnyolcból. Teljesen kilátástalan a helyzetünk.
Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára szerint idén valóban nem sikerült enyhítést elérniük a vállalkozóknak, azonban 2013-ban megpróbálják a Kaposváron és Szolnokon már sikeresen alkalmazott adórendszer bevezetését Pécsett is.
Képünkön: Rácz Károly a róla elnevezett bútorházban.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Milliókat utaltak tévedésből egy...
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...