Nem emelnek árat a pécsi taxisok, most is alig van már kuncsaftjuk
2012. január 02. hétfő 18:20

A pécsi önkormányzat legutóbbi közgyűlésén úgy döntöttek a képviselők, az eddigi 13200 forintos droszt bérleti díjat évi húszezerre emelik január elsejétől. Ugyan a helyhasználati költség mellett az üzemanyag árak drasztikus emelkedése is keseríti a taxisok életét, egyelőre nem drágítják a viteldíjat. Az ipartestület elnöke szerint a fő gond, hogy egyre kisebb a fizetőképes kereslet, Pécs útjain pedig túl sok taxis közlekedik - arról nem is beszélve, hogy keveslik a belvárosi drosztok számát.
A városi képviselő-testület döntése nyomán januártól mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk a pécsi taxisoknak.
- December kilencedikén egyeztettünk Nagy Csaba alpolgármesterrel és megállapodtunk abban, hogy az eredetileg tervezett 46 800 forintos éves díj helyett húszezer forintra emelkedik január elsejétől a taxi droszt éves költségét - tájékoztatta hírportálunkat Péterfai György, a Pécsi Szállító Ipartestület elnöke. Hozzátette: a lefaragott összegű emelés is érzékenyen érinti a taxisokat, ám egyelőre nem várható viteldíj-emelés.
- Ugyan az üzemenyagárak az egekben és a drosztdíj mellett többek közt iparűzési és baleseti adót is fizetnünk kell, mégsem tehetjük meg, hogy megemeljük a viteldíjat, a fizetőképes kereslet ugyanis folyamatosan csökken - mondta.
Busz vagy taxi – mikor melyikkel éri meg?
Az ipartestületi vezető szerint az elmúlt években mintegy huszonöt százalékkal esett a taxival utazók száma - többségében bulizó fiatalok és a városunkban tanuló külföldi egyetemisták veszik igénybe a szolgáltatást.
- A csökkenő kereslet ugyanakkor nem jár a taxisok számának csökkenésével, Pécsett arányaiban körülbelül kétszer annyian vannak, mint az a nyugati országokban szokás - fogalmazott.
Hogy a taxisok nagyjából háromszáz fősre tehető létszáma ne emelkedjen tovább, az Ipartestület abban állapodott meg Nagy Csaba alpolgármesterrel, hogy csak annyi drosztengedélyt ad ki a város, ahányan visszaadják azt.
A fuvarozóknak azonban más gondjaik is vannak. Álláspontjuk szerint ugyanis a pécsi belvárosban - különösen a Konzum Áruház mellett - kevés a rendelkezésükre álló hely.
- Azt szeretnénk elérni, hogy ezen a helyen a jelenlegi, mindössze négy-öt férőhelyes taxiállomást legalább a duplájára bővítsék. Ezzel kapcsolatban egyelőre nem született megállapodás, ezért abban maradtunk, hogy januárban újra asztalhoz ülünk - mondta.
Ugyan többször előfordul, hogy a taxisok az Irgalmasok utcája díszburkolatára is felállnak, az előírások szerint ezt nem tehetnék meg - így a drosztállomás csak a Rákóczi út felé bővíthető. Ezt az elképzelést viszont - tette hozzá Péterfai György - a rendőrség torpedózta meg, biztonsági okokra hivatkozva.
Képünk a Konzumnál készült.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pénteken talán már eltehetjük az...
- A PTE-n tanul szeptembertől az első...
- Pécs Szépét választották a második...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...