Szakértő: a közeljövőben nem lesz béke az országban

2017. március 27. hétfő 10:30

Szakértő: a közeljövőben nem lesz béke az országban

N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Tudományos Akadémia világgazdasági intézetének tudományos főmunkatársa szerint a közeljövőben még nem lesz béke Szíriában, ugyanakkor az már jó, hogy ha nem is a konfliktus minden szereplője, de elég sokan le tudnak ülni tárgyalni.

A szakértő, akit azzal kapcsolatban kérdeztek az M1 aktuális csatornán vasárnap, hogy csütörtökön kezdődött a Szíriában szemben álló felek közötti béketárgyalások újabb fordulója Genfben, elmondta: elvileg tűzszünet van december 30-a óta, amelyet "többé-kevésbé" be is tartanak, bár bizonyos terrorista csoportokat kiemeltek a megállapodás hatálya alól.



N. Rózsa Erzsébet felhívta a figyelmet arra: a tárgyalássorozat kezdetén Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya és az ellenzéki csoportok képviselői még arra sem voltak hajlandók, hogy ugyanabba a szobába menjenek be, ezen - tette hozzá - "mintha túl lennénk".

A szakértő szerint a tárgyalásokon a minimális feltételekről van szó, amelyekben talán meg tudnak egyezni, a tűzszünetről, arról, hogy egy városban ne lőjenek, beengedjenek élelmiszert, gyógyszert a civileknek, engedjék, hogy elhagyjanak egy körbezárt területet. Ugyanakkor - tette hozzá - utóbbi nehéz kérdés, mert a civilek közé harcosok is vegyülhetnek.


MTI