Nem sikerült a rajt: csak egy pontot tudott szerezni a PMFC Hódmezővásárhelyen

2017. február 19. vasárnap 16:45

Nem sikerült a rajt: csak egy pontot tudott szerezni a PMFC Hódmezővásárhelyen

1-1-es döntetlent játszott a PMFC idegenben a Hódmezővásárhellyel az NB III. tavaszi rajtján vasárnap.  

Hűvös, ködös idő fogadta a pécsieket Hódmezővásárhelyen, ahol a tavaszi szezon első mérkőzését játszották az NB III-ban. A piros-feketében játszó együttes a Gábor - Kónya K., Krapecz, Erőss, Varga - Turi, Rácz - Kónya D., Koller, Károly - Bodor kezdőcsapattal állt fel a tabellán ötödik helyet elfoglaló vásárhelyiek ellen.

A meccs első perceiben inkább a küzdelem dominált, igazán komoly helyzet nem alakult ki egyik oldalon sem. A 11. percben Kónya Dávid lövése oldalhálót talált, a 15. percben viszont betalált, miután egy haza védőn megpattant a labda, így a PMFC megszerezte a vezetést.

Az első félidőben akadtak még ugyan veszélyes helyzetek - kettő Kónya, egy pedig Koller jóvoltából -, azonban az állás nem változott.

Annak ellenére, hogy a második játékrészt a PMFC kezdte, a hazaiak hamarabb helyzetbe jöttek. Olyannyira, hogy alig néhány perccel a sípszó után több lövést is leadtak a pécsi kapu felé, azonban kapusunk résen volt. Egy kipattanóból mégis a hálóba került a labda, viszont a játékvezető nem adta meg a gólt. A HFC edzője reklamált is érte, amiért a lelátóra száműzték.

Az érvénytelen találat után látványosan megélénkült a játék, mindkét csapat sokkal gólratörőbben játszott. Sajnos a hódmezővásárhelyieknek meg is lett a támadó játék eredménye, a 69. percben ezúttal valóban egyenlítettek egy közeli találattal. A gól némileg visszavetette a PMFC játékosait, aztán viszont ismét domináltak. A győzelem reményében Márton Gábor cserélt is, de csak egy szabadrúgásra és egy fölé lőtt kapura rúgásra futotta a lefújásig.

EQM - PMFC