Seres: nem is ismerem Fodor Ibolyát

2010. február 23. kedd 18:57

Seres: nem is ismerem Fodor Ibolyát
Az elmúlt héten, csütörtökön jelent meg lapunkban Fodor Ibolya nyilatkozata (lásd a kapcsolódó írások között jobbra - a szerk.), melyben az országggyűlési választásokon indulni kívánó, korábbi népszavazási kezdeményezéséről ismertté vált Seres Mária-féle Civil Mozgalommal való szakításának körülményeiről volt szó. Cikkünkre reagálva Seres Mária az alábbi levelet juttatta el szerkesztőségünkhöz.

"Fodor Ibolya pécsi lakos, a lapjuk számára adott nyilatkozatában személyemmel és a Civil Mozgalommal kapcsolatban valótlanságokat állít és olyan torz információkat tesz közzé, mellyel a büntetőjogi felelősség súlyát is magára veszi, hiszen cselekedete a választás rendje elleni bűncselekmény kategóriájába tartozik, ami miatt büntetőfeljelentést teszünk.

A tisztánlátás végett néhány tény:

Fodor Ibolyáról január végéig sosem hallottunk, hiszen mint kiderült, egy önjelölt vezetőként jelent meg a Civil Mozgalomban. Soha nem kértem fel őt semmire, főleg nem megyei vezetői státuszra, hiszen nem is ismertem, ahogy ma sem.

Fodor Ibolyával soha nem találkoztam, és mint kiderült, szinte senki sem közülünk.
Rágalmazó állításait és hazugságait - nem tudni kinek a felkérésére - azt követően kezdte terjeszteni rólunk, miután részt vett három, egyébként a Civil Mozgalom szervezetében semmiféle pozíciót be nem töltő képviselőjelölt zsarolási akciójában, ami annyiból állt, hogy érdemi munka nélkül szerettek volna megyei listavezető helyekhez jutni.

A Civil Mozgalom természetesen Fodor Ibolya hazugságaival ellentétben Baranya megye valamennyi választási körzetében állított jelöltet.

A szervezetet pedig nemhogy elhagyták volna a szimpatizánsok, hanem ellenkezőleg, február elején egy hét alatt az iwiw-en elindított klubunkhoz 4 ezren csatlakoztak! Úgy gondoljuk, ilyet sem eddig, de vélhetően ezután som fog felmutatni egy pár hónapos szervezet, ahol a közös munka során igazából most kovácsolódunk össze egységes csapattá.

Mindössze az a néhány ember távozott közülünk, akik addig sem a munkában és az áldozathozatalban, hanem hatalomban, pozícióban és állami támogatásban tudtak csak gondolkodni. Ez a helyzet pedig számunkra inkább örvendetes tény, mintsem aggasztó, de megerősíthetik ezt néhány ezren, akik megismerve a történteket, ugyanezt gondolták.

A Civil Mozgalom adatkezelése az adatvédelmi szabályoknak megfelelően folyik. Az adatok megadása önkéntes, és semmiféle joggal és kötelezettséggel nem jár - de ezt honnan is tudhatná egy olyan karrierista önjelölt, mint Fodor Ibolya, aki még azt a fáradtságot sem vette, mielőtt önmagát vezetőnek kijelölte, hogy tájékozódjon, vagy legalább találkozzon a pécsi embereinkkel! Mert természetesen őt szinte senki nem látta és hallott róla, amíg meg nem jelent a neve azzal a néhány volt jelöltünkkel közösen, akik az előbbiekben említett zsarolással próbáltak érvényesülni.

Megtévesztési módszerüket jól jellemzi az a tény is, hogy magukat és rágalmazó leveleiket úgy akarták fontossá tenni, hogy olyanok nevét is aláírták, akik erről nem is tudtak és utólag ki is kérték maguknak.

Szomorúan tapasztalom, hogy a legnagyobb munka közepette egyesek bomlasztással és uszítással foglalkoznak, ám szeretném e lap hasábjain keresztül is üzenni nekik: nem hagyjuk, hogy hazugságaikkal befolyásolják mindazt, ami hónapok óta épül, és nem akarunk igazodni olyan emberekhez, akik mások megtévesztésével, tudatosan, ártó folyamatokat gerjesztenek.

Ezek a politikai pártokra jellemző módszerek nálunk nem szokásosak, így továbbra is haladunk azon a „civil" úton, amit 605 ezer ember tavaly ilyenkor indított el a képviselők elszámoltatásáról szóló népszavazási kezdeményezés révén.

Seres Mária - a Civil Mozgalom elnöke

valamint
Ádám Csaba - Pécs 1. sz. vk. Civil Mozgalom képviselőjelöltje
Néma József - megyei vezető, Pécs 2. sz. vk. Civil Mozgalom képviselőjelöltje
Balla Csaba - Pécs 3. sz. vk. Civil Mozgalom képviselőjelöltje

A Civil Mozgalom baranya megyei jelöltjei:

1. Pécs Ádám Csaba
2. Pécs Néma József
3. Pécs Balla Csaba Balázs
4. Komló Vörös Andrea Katalin
5. Mohács Erdélyi Sándor
6. Siklós Keszei Judit
7. Szigetvár Schneider Józsefné


Seres Mária, a Civil Mozgalom elnöke"