- Vasasi gyerek volt - egyenes út vezetett a bányaiparba?
- Nem egészen, hiszen érdeklődésem már az általános iskola alsó tagozatában is a könyvek, a történelem felé irányult. Később a középiskolában a fizikát és a matematikát is megszerettették velem. A közeg, amiben felnőttem, a családom, a pécsi bányaipar fellendülése azonban azt mondatták velem: a bányászat hosszú időszakra biztosít majd megélhetést számomra. Így kerültem a nehézipari egyetemre, Miskolcra, ahol bányamérnöki és környezetvédelmi okleveleket szereztem. Ez utóbbit azért, mert mindig is érdekelt, hogyan lehet ipari tevékenységet folytatni úgy, hogy a környezet fenntarthatósága a lehető legkisebb mértékben sérüljön.

- Megszerzett tudását mégsem nagyon tudta eredeti elképzelései szerint kamatoztatni. Hogyan élte meg, hogy szinte friss diplomásként a bányabezárásokkal kell szembesülnie?
- Irracionális volt az a folyamat, ami a rendszerváltás után történt. Véleményem szerint hiba volt megszüntetni, felszámolni a bányákat. Úgy gondolom, hogy csak a kapacitásokat kellett volna lassanként csökkenteni, de a teljes bezárás esetén is meg kellett volna hagyni az újranyitás lehetőségét. A történéseken nyilván nem változtathattam, így a másik szakmám, a környezetvédelem területén kerestem az utat. Abban az időben merült fel, hogy a környezetvédelemmel önkormányzati szinten kell foglalkozni. Sikeresen pályáztam Pécsett így egy referensi pozícióra, majd egy rövid kitérő után a környezetgazdálkodási cég vezetői székére.

- Ennek immár tizennégy éve, de közben hívták máshová is. Igazgatótanácsi tagságok, EKF-általános igazgatói szék, de a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól is kapott már felkérést. Minek köszönhetőek ezek az elismerések?
- Ha jó vezetőnek tartanak, az abból fakadhat, hogy rengeteget képeztem magam, s az egyéni hajlamok háttérbe szorítása mellett mindig a csapatmunka hatékonnyá tételén dolgoztam. Egy vezetőnek vagy folyamatosan vezényelnie kell, mint egy karmesternek vagy katalizátorként kell működnie, hogy beindítsa és hatékonyabbá tegye a munkát, amelyet végül a csapat együttesen végez el.

- Az EKF-központ élén is megfordult. Mi vitte rá, hogy elvállalja a szervezet irányítását?
- A menedzsment központ ügyvezetői feladatait felkérésre, s arra az időszakra vállaltam el, amíg létre nem jött, együtt nem tudott dolgozni az általam összeállított csapat. Persze, nem voltam benne biztos, hogy nekem mindenképpen el kell vállalnom ezt a feladatot, de lokálpatriotizmusom, Pécs iránti szeretetem miatt elfogadtam a felkérést. Arra vállalkoztam, hogy az Európa Centrum Kht.-t beruházások, programok, kommunikációs feladatok koordinálására alkalmas céggé szervezzem. Nem a program hangadójaként, főigazgatójaként dolgoztam, hanem szervező szerepet vállaltam.

- Magánemberként mi a véleménye a kulturális főváros program mondanivalójáról?
- Véleményem szerint ez semmiképpen sem az új épületekben érhető tetten. A programnak arról kellett volna, kellene szólnia, hogy Pécs bemutathassa meglévő értékeit, kultúráját. Személyes véleményem szerint a cím elnyerése után át kellett volna gondolni a beruházások szükségességét, fenntarthatóságukat. Amit nem tudunk később működtetni, azt ugyanis nem érdemes felépíteni. Az EKF-évnek elegendő lenne egy épületekkel, utcákkal, terekkel szépen kicsinosított, élhetőbbé váló Pécsről, az emberek hangulatában bekövetkező pozitív változásról, saját szellemi értékeink „leporolásáról" és bemutatásáról szólnia.

Kép és szöveg: Korb Zoltán