Csörte: perre ment a jobbikos Fogarasi Gábor és a vörös csillagot büszkén viselő Vajnai Attila

2015. november 10. kedd 16:13

Frissítve: 2015. november 11. szerda 09:05

Csörte: perre ment a jobbikos Fogarasi Gábor és a vörös csillagot büszkén viselő Vajnai Attila

TÖBBSZÖR FRISSÍTVE: Fogarasi Gábor nyerte a pert első fokon, Vajnai Attilának ötszázezer forintot kell fizetnie jó hírnév megsértése miatt, a baloldali pártelnök fellebbez. Bíróság előtt rendezheti ügyét a Jobbik pécsi önkormányzati képviselője, Fogarasi Gábor, valamint a vörös csillagos akciójáról elhíresült Vajnai Attila. A Munkáspárt 2006 elnökéhez köthető A Mi Időnk.hu hírportál azt írta, Fogarasi „becsmérlő káromkodással" illette őket egy pécsi aláírásgyűjtéskor. A keddi tanúmeghallgatás előtt kérdeztük a feleket.

A történet még tavasszal kezdődött. Egy márciusi napon úgy hozta az élet, hogy az Európai Baloldal-Munkáspárt 2006 nevű szervezet és a Jobbik egy időben gyűjtött aláírást a pécsi Kossuth téren. Az alaphelyzet tehát adott volt egy szép kis konfliktushoz, amelyre nem is kellett sokat várni.

A Munkáspárt 2006-hoz köthető portál, A Mi Időnk.hu beszámolója szerint a baloldaliak rendőrt hívtak a jobbikosokra, mert - ahogy írták - „nem tűrték a fasiszta bűzt" és „fasisztákkal nem tárgyalnak". A cikk szerint ezt követően Fogarasi Gábor önkormányzati képviselő „az utcán becsmérlő káromkodásokban tört ki, a jelen lévők felmenőit is emlegetve" és fotókat is készített.

Vajnai és a vörös csillag

A Thürmer Gyula nevéhez köthető Munkáspártból kiváló párt elnöke elsősorban a vörös csillagos akcióival vált ismertté. Vajnai Attila egészen Strasbourgig, az Emberi Jogok Európai Bíróságáig ment, ahol elérte, hogy jogsértésnek titulálták azt az esetet, amikor a kommunista szimbólum - többszöri - viselése miatt előállították a rendőrök. Kártérítésként több ezer eurót kapott. Vajnaiék Pécsett is viselték a vörös csillagot a 2013-as május elsejei felvonulásukon. A Jobbik feljelentést is tett az ügyben önkényuralmi jelkép használata miatt, ám vádemelés nem történt.

- Rágalmazásról van szó. Nevetséges, felháborító és hazug, amit állítanak, én azonban az a típus vagyok, aki nem szereti annyiban hagyni az ilyen eseteket. Konzultáltam egy jogi szakemberrel és megtettük a szükséges lépéseket - nyilatkozta megkeresésünkre Fogarasi.

Az Európai Baloldal közleménye a perrel kapcsolatban

Az Európai Baloldal szerdán közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz. Azt írják, komoly figyelmeztetés az indoklás, és a büntetés mértéke. Mint fogalmaznak, „egy tanú megerősítette a cikk állítását, másik két tanú alátámasztotta a konfliktushoz vezető eseményeket", mégis a jobbikos képviselő által megidéztetett tanúk állítása volt a döntő, akik húsz méterre álltak az eseménytől.
Kitérnek arra, hogy „a jobbikos képviselő nem bizonyította, hogy az általa sérelmesnek ítélt cikk hogyan tudta ilyen nagy mértékben rontani azt a jó hírnevét, amit azzal vívott ki, hogy a hazánkban törvénytelenül működő kuruc.info oldalain reklámozták hosszú videóval, vagy miért olyan sérelmes számára ez a kijelentés, miközben a saját maga által szerkesztett facebook oldalán rasszista hozzászólásokat tűr meg".
Azt írják, a bíró szerint azért ilyen magas a büntetés összege, mert politikusról van szó, és mert egy százezer forintos tétel nem jelentős. Emlékeztetőül közlik, közel ötszázezer gyerek él olyan családban, ahol az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem éri el a 37 050 forintot.
A párt szerint megfélemlítés a cél, ám ők ragaszkodnak az igazsághoz, ezért fellebbezni fognak. E mellett hangsúlyozzák, hogy azokban az ügyekben lassan zajlanak a jogi eljárások, „amelyekben a Jobbikhoz köthető képviselők nyilvános megnyilvánulásaik során a kisebbségeket súlyosan sértő szövegeket és képeket osztanak meg".

Az állítólagos káromkodás esete bíróság elé került, kedden már a tanúk kihallgatásával folytatódik az ügy Budapesten. Összeborulásra aligha lehet számítani, a két fél ugyanis merőben másként emlékezik a történtekre.

- Vállaljuk az írást, a cikk továbbra is elérhető a portálon - mondta el érdeklődésünkre Vajnai Attila, a baloldali szervezet elnöke, egyben A Mi Időnk.hu felelős kiadója. - Egy megtörtént esetet írtunk meg, az újságíró a szakma szabályai szerint járt el. Tanúkkal bizonyítjuk az állításunkat, a bíróság majd döntést hoz. Bízunk a jogszolgáltatásban - tette hozzá.

Mindenesetre a portál az ominózus cikk megjelenése óta is figyelemmel kíséri a jobbikos politikus pályafutását és a Facebook-oldalán megjelenő kommentárokat.

Vajnai szerint Fogarasinak inkább az ott megjelenő rasszista hozzászólásokkal kellene foglalkoznia a pereskedés helyett. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a Mi Időnk.hu fórumában bőven találni meredek kommenteket: van, aki előszeretettel használja a „náci retek" és hasonló színvonalú jelzőket, de akad, aki az 1956-os forradalmat még mindig ellenforradalomnak tartja...


FRISSÍTVE (17.05)

A kedd délutáni tárgyaláson Vajnai Attila nem tudta bizonyítani az ominózus cikkben leírtakat, így a pert első fokon (tehát nem jogerősen) Fogarasi Gábor nyerte. Az ítélet szerint a Munkáspárt 2006 elnökének ötszázezer forintot kell fizetnie jó hírnév megsértése miatt. E mellett bocsánatkérésre is kötelezték. 


FRISSÍTVE (9.05)

Szerdán az Európai Baloldal arról tájékoztatta munkatársunkat, hogy az elsőfokú ítéletet nem fogadják el, ezért fellebbezni fognak


Képünkön:
május elsejei felvonulás Pécsett, 2013-ban. Vajnai Attila, vörös csillagos, fehér pólóban látható. 

Palotás P. - MTI-fotó