Bókay Uj Péternek üzeni, hogy szereti Pflum Orsit

2008. május 18. vasárnap 21:29

Uj Péter, az Index főszerkesztője korábban a Népszabadság munkatársa volt, s mint ilyen, publicisztikáit távozása óta is rendszeresen közli a korábban magát szocialista napilapként definiáló fővárosi újság. Uj Péter a héten a "Népszabiban" az EKF-ről tette közzé - Pécsett legalábbis - nem kis visszhangot kiváltó kritikáját. Bókay Endre, az MSZP pécsi képviselője ugyancsak a Népszabadságban válaszolt - s véleményét elküldte a Pécsi Újság.hu-nak is. Az alábbiakban a két jegyzetet egymás után közöljük.

Új Péter jegyzete a Népszabadságban:

"Tudják, az Európa kulturális fővárosa olyasmi projekt, amire jó sok pénzt költ majdnem teljesen értelmetlenül az unió, de hát az uniónak mintegy lényege ez az értelmetlen pénzköltés, ugye, tehát olyasmi produkciókat finanszíroz, amelyek ugyan rengetegbe kerülnek, viszont nem valószínű, hogy a programra hivatásszerűen ellátogató tisztviselőkön kívül bárki mást érdekelnének, persze ez a tisztviselői tömeg sem jelentéktelen, néhány hónapos inváziójuk fölvillanthatja a Párizzsá válás reményét a legeldugottabb kisvárosok számára is, vagy legalábbis képes feledtetni azt a kiábrándító tényt, hogy kulturális fővárosok nem címek elnyerése, de még csak nem is egy ügyes pályázatíró cég által keletkeznek, és azt, hogyha valóban lennének ötletek egy-egy városban arra, hogy miként lehetne pót-Párizzsá, igazi kultúrfővárossá válni, akkor azokat az ötleteket már rég megvalósították volna, uniós pénzek nélkül is, és már dőlnének a turisták.

A pécsi kultfővárosprojekt már egészen biztatóan alakult az utóbbi napokig. Eddig nagyjából olyan híreket hallhatott az ilyesmire fogékony, nem túl nagyszámú közönség, hogy ez a projektfelelős mondott le, az a kijelölt igazgató állt föl, emez összeveszett a várossal, amaz eleve ki sem jött vele, az egyiket megmérgezte az anyósa, a másikat saját fia döfte le a szenátus lépcsőjén, Monty Python-királydrámák, vagy mintha az egészet a fénykorát élő (és fénykorában hetente akár féltucat pártelnököt fogyasztó) Kisgazdapárt intézné. Az izgalmas személyi fejlemények mellett az "ez sem lesz" meg "az sem készül el" típusú hírek uralták a sajtót, leszámítva néhány "hatalmas késésben van"-t.

Én ebben is láttam fantáziát.

Mi jeleníthetné meg hitelesebben a XXI. századi magyar kultúrát, mint egy piszlicsáré pártháborúkba és érdekcsoport-küzdelmekbe fúló, milliárdokat eltüntető töketlenkedés, amiben a kelet-európai groteszk műfaját értő finom, művelt közönség fölfedezte volna a társadalom legmélyebb problémáit is elementáris erővel megjelenítő, szórakoztató és izgalmas, rendkívüli méretű statisztériát és szereplőgárdát mozgató nemzeti abszurddráma-kísérletet? Még az egészet le kellett volna borítani egy hatalmas üveg félgömbbel, és hozzáadni valami csillámló, könnyű anyagot, hogy ha az egészet megrázzák, hóesésszerű olcsó vizuáleffekttel kápráztassa el a közönséget.

A biztató előkészületek után váratlan dolog történt a múlt héten: konkrét rendezvényre utaló információt jelentettek be. Tudniillik, hogy az ír U2 zenekart szeretnék megnyerni főprodukciónak, kvázi. Tökéletes választás. Egy hosszú évek óta érdektelen, művészileg kiüresedett, rettenetesen unalmas, viszont ideologikus blablázásba menekült, döglődő megarockzenekarnál semmi sem állna jobban ennek a kínosan rockandrolltalan országnak. (Épp a napokban nézegettem a nyári koncertprogramot, bármely burgenlandi kisváros felhozatala különb, mint Budapesté.) A multimillárdos Bono osztaná nagy kivetítőkön a vulgárújbalos észt, hogy több banánt kéne adni a feketéknek.

Szép lenne, mondom, de ennél realistább vagyok, a közlemény is csak úgy fogalmaz, hogy fölvették a kapcsolatot a zenekarral, és elképzelhető... (Fordítok: valaki szerzett egy telefonszámot a menedzsmenthez.) Láttunk mi már millecentenáriumi szupergigakoncertet, ahol Diana Ross és Rost Andrea volt a harmadik tenor, és százéves-Fradi-gálameccset is a Real United Zárgáb ellen. Valamiért az tűnik legvalószínűbbnek, hogy minimum fél évvel a rendezvény előtt kiderül: a U2 nem tud jönni, mert Edge gitáros éppen léböjtkúrán vesz részt abban az időszakban egy távoli, egzotikus szigeten, és orvosa is azt tanácsolja, hogy tartsa távol magát a stressztől és Kelet-Európától.

A U2 helyett a világsztárnak számító, bár kevésbé ismert Snow Patrol zenekart szeretnék szerződtetni, az majdnem ír, skót ugyanis, hasonló zenét játszik, nagyon európai, kicsit talán még korszerűbb is, mindenki örül, de kiderül aztán, hogy nem jó az időpont, mert ütközik az új-kaledóniai turnéval, így kerül szóba Sinead O'Connor neve, aki ugye megint ír, világsztár is, legalábbis az volt húsz éve, olcsón eljönne, egy hónappal a rendezvény előtt azonban kiderül, hogy éppen akkorra írták ki a hajbeültetés-műtétjét. A szervezők végső elkeseredésükben Rózsa Györgyhöz fordulnak, akinek noteszában mindig akad néhány lejárt szavatosságú, de a magyarok által kedvelt világsztár. Rá is találnak Amanda Learre.

Amanda Lear örül a lehetőségnek, különösképpen azért, mert régen énekelt közvetlen hozzátartozói körénél népesebb közönségnek, ezért azonnal aláír, de egy hét múlva menedzsere közli a szomorú hírt: az énekesnő előrehaladott Alzheimer-kórja miatt orvosa nem engedélyezi a föllépést. A szervezők megpróbálnak kapcsolatba lépni Suzy Quattróval, de nem veszi föl. Karell Gott nem ad élő koncertet, az NDK zenés ajándékkosár csapata nem vállalja, hogy újra összeálljon, nincs mese, magyar fellépő lesz.

Az LGT-vel nem tudnak megegyezni, az Omega a rendelkezésre álló idő alatt nem tudja diszlokálni a füstgépeket, kéznél lenne a helyi és nagyszerűen kulturális Kispál és a Borz, de éppen kirúgják a dobost, nem tudnak színpadra állni. A megoldás csakis Rúzsa Magdi, a délvidéki csalogány lehetne, de ő megfázott. Tóth Vera, Gáspár Laci és Oláh Ibolya hármas koncertje pedig magánéleti okok miatt nem jöhet össze. Király Lindát nem merik megkockáztatni, ezért az európai gálán maga Pflum Orsi, a Megasztár középdöntőse lép föl, sztárvendég: Dundika, utána Fásy-mulató hajnalig.

Uj Péter"


Bókay Endre válasza:

"Szeretem Pflum Orsit

Igencsak jó ötletet adott Uj Péter, meg is kerestem Presser Pici és Benkő Laci telefonszámát, merthogy valóban nagy tömegeket vonz ez a két óriás! Tóth Vera, Gáspár Laci és Oláh Ibolya is jöjjön, nem is beszélve a nemzetközi hírű Rúzsa Magdiról.

Beszélek majd a szervezőkkel arról is, van-e értelme meghívni "egy hosszú évek óta érdektelen, művészileg kiüresedett, rettenetesen unalmas, viszont ideologikus blablázásba menekült, döglődő megarockzenekart" a pécsieknek. Merthogy ez fog történni, még akkor is, ha Uj Péter főszerkesztő ma már kiábrándult az alig három éve még istenített zenekarából. A főszerkesztő úr meg is magyarázza, miért felesleges az ilyen zenekar meghívása:

"Tudják - írja vitriolos tollával a szerdai Népszabadságban -, az Európa kulturális fővárosa olyasmi projekt, amire jó sok pénzt költ majdnem teljesen értelmetlenül az unió, de hát az uniónak mintegy lényege ez az értelmetlen pénzköltés, ugye, tehát olyasmi produkciókat finanszíroz, amelyek ugyan rengetegbe kerülnek, viszont nem valószínű, hogy a programra hivatásszerűen ellátogató tisztviselőkön kívül bárki mást érdekelnének."

Szerintem Ön téved!

Ha csak a legutóbbi U2-koncert látogatottságából indulok ki, s ha csak feleannyian lesznek is ott a rendezvényen, akkor is több mint félmillióan jönnek majd hozzánk, és csak a koncert látogatói közül több százezren fogják elvinni a felújított Zsolnay, a Minaret és a Nádor szálló hírét a nagyvilágba.

Ha másért nem, hát ezért vagyunk büszkék arra, hogy elnyertük a megtisztelő címet és a hozzájáró uniós támogatást. De azért van itt más is. Ez a nem is olyan rég még bányászvárosnak kikiáltott település most végre büszke lehet valamire.

Az itt élők, ezt biztosan tudom, ha kell, napi 24 órát dolgozni fognak a sikerért, azaz egy pár hetes világhírért. Ha ezt az U2-koncert hozza meg, akkor azért, ha az LGT, Omega vagy Kertész és Orhan Pamuk, akkor azért, ha a felújított Zsolnay-gyár, akkor azért, de tőlem felléphet nálunk Pflum Orsi is. Kiválóan énekel, az emberek szeretik, s ha Ön, Főszerkesztő Úr, az Indexen vagy a Népszabadságban - akár mint médiatámogatónk, amire ezúttal fel is kérem - még kellő propagandát is kifejt az érdekében, akkor tömegek fogják őt meghallgatni.

Én is ott leszek, mert szeretem Orsit.

Bókay Endre"

(A szerző Pécs országgyűlési képviselője; mindkét írás a Népszabadságban jelent meg)